Aszad szerint Aleppó megfordítja a háború menetét

A hadsereg legújabb sikerei Aleppóban teljesen megfordítják a háború menetét egész Szíriában - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a kormányközeli al-Majadín tévécsatorna szerdai híradása szerint.

Aszad a kormányerők ostromolta várost a lázadók és támogatóik „utolsó reményeként” jellemezte, miután „vereséget szenvedtek a damaszkuszi és homszi ütközetekben” - ismertette a hírtelevízió előzetesen a szíriai államfő az al-Vatan című, kormányhoz közeli újságnak adott interjúját amely várhatóan csütörtökön fog megjelenni teljes terjedelmében. „Aleppó felszabadítása a Nyugat és a regionális hatalmak Szíriai ellenes összeesküvésének kudarcát fogja jelenteni” - vélekedett Aszad.

Megszületett a döntés Szíria teljes felszabadításáról, Aleppó pedig ennek részét képezi - idézte a Majadín a szíriai elnököt. A televízió szerint Aszad utalt arra is, hogy az elmúlt év harcai vezettek el „a mára látható eredményekhez”.

Ugyanakkor a damaszkuszi kormány nem tekinti a teljes szíriai ellenzéket külföldi ügynököknek és készen áll tárgyalni azokkal, akik nem állnak kapcsolatban a terroristákkal és a külföldi hírszerzőszolgálatokkal - tette hozzá az interjúban Aszad.

Oroszország a kétoldalú kapcsolatok történetében egyszer se próbálta ráerőszakolni Szíriára saját akaratát - jelentette ki Aszad. Szerinte „Oroszország politikája a szuverenitás és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveinek tiszteletben tartásán alapul”.

„Kapcsolataink erősítésén fáradozunk Oroszországgal. A konfliktus kirobbanását megelőzően, de azt követően is orosz vállatokat hívtunk meg, hogy beruházzanak Szíriában. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a szíriai nép beleegyezne abba, hogy ellenséges országok vállalatai vegyenek részt az ország gazdaságának helyreállításában” - mutatott rá Aszad, aki szerint Oroszország a terrorizmus ellen folytat küzdelmet, de nem csak Szíria érdekében, ez a küzdelem  Oroszország, de Európa, a Közel-Kelet és az egész világ érdekét is szolgálja.

A damaszkuszi rezsimmel szövetséges Oroszország 2015 szeptemberében indította katonai beavatkozást a közel-keleti országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?