Aleppó harmadát visszafoglalták a damaszkuszi rezsim csapatai

Aleppó eddig felkelők által ellenőrzött szektorának legalább a harmadát foglalták el vasárnapra a damaszkuszi rezsim csapatai, sorra véve vissza az észak-szíriai város keleti kerületeit, s közben az ostromlott városrészből egy nap alatt ezrek menekültek át más negyedekbe.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának, az OSDH-nak az adatai szerint egy nap alatt tízezren menekültek el Aleppó keleti feléből. „Legalább hatezren (a kurd erők által ellenőrzött) Makszud sejk negyedben kerestek menedéket, a többiek Aleppónak a kormányerők kezén lévő övezetébe mentek” - fűzte hozzá a helyi aktivistahálózata révén tájékozódó emigráns csoport.

Az Oroszország és Irán katonai támogatását élvező, Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők ezzel jelentős áttörést értek el a november közepén nagy erőkkel megkezdett aleppói offenzívájukban, amelynek célja, hogy teljes egészében elfoglalják az ország második legnagyobb városát.

Aleppó keleti szektorában a legutóbbi időkig mintegy 250 ezer ember élt a damaszkuszi rezsim négy hónapja tartó teljes ostromzára alatt, november 15-e óta azonban a szíriai légierő minden korábbinál pusztítóbb bombázásainak voltak kitéve.

A keleti városrész legnagyobb negyedének, a Maszakin Hannano kerületnek szombati elfoglalását követően a kormányerőknek vasárnap további öt szomszédos kerületet sikerült bevenniük - számolt be róla az OSDH.

A lázadók aleppói területük legalább 30 százalékát elvesztették, mindenekelőtt az eddig általuk ellenőrzött szektor északi kerületeinek nagy részét - mondta el az AFP francia hírügynökségnek Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője.

A harcok most Hejdaríja negyedében folynak, valamint a kulcsfontosságú Szakúr negyedben, amelynek elfoglalásával a rezsim erői végleg kettévághatnák Aleppó keleti részét. Rámi Abder-Rahmán hozzátette, hogy a hadsereg gyors előretörése a több irányból egyszerre végrehajtott támadásnak köszönhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?