Trump találkozik az ENSZ-főtitkárral

Donald Trump megválasztott amerikai elnök beleegyezett, hogy találkozik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral - közölte szerdán Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő. A találkozó időpontját még nem határozták meg – mondta a szóvivő az AFP francia hírügynökségnek.

Az AFP-nek adott pénteki interjúban az ENSZ-főtitkár közölte, hogy szeretne találkozni Donald Trumppal, mielőtt december végén távozik a posztjáról. A két politikus péntek délután telefonbeszélgetést folytatott, és megállapodtak, hogy kapcsolatban maradnak egymással – tudatta közleményben a világszervezet.

Ban Ki Mun közölte az AFP-vel, arra szeretné kérni Donald Trumpot, hogy Amerika a jövőben is az „emberiség javára tevékenykedjék”, és a világszervezetről tett kritikus kijelentései ellenére működjön együtt az ENSZ-szel.

Az elnökválasztási kampány során Donald Trump az Oroszországgal való közeledést szorgalmazta, azzal fenyegetőzött, hogy csökkenti az Egyesült Államok által az ENSZ-be fizetett tagdíjat és felmondja Washington által ratifikált párizsi klímamegállapodást.

Az általános felmelegedés elleni harc jegyében 195 ország által aláírt megállapodás volt a világszervezetet tíz éven át vezető Ban Ki Mun egyik fő prioritása.

Trump kijelentései aggodalmat váltottak ki ENSZ-diplomaták körében, de Ban Ki Mun nyugtatni igyekezett a kedélyeket, mondván, hogy hivatalba lépve Trump elhatárolódik majd a „kampányretorikájától”.

A marokkói Marrakesben tartott klímakonferencián tartózkodó Ban Ki Mun szerdán az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva máris úgy foglalt állást, hogy változást észlelt Trump retorikájában a megválasztása után. Mint mondta, Trumpnál annak látja jelét, hogy a megválasztott elnök lassan visszavonulót fúj „a nehéz politikai kampány” során tett erőszakos kijelentéseit illetően.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy Trump „szorosabb kapcsolatot alakít ki a világ vezetőivel és szorosan együttműködik az ENSZ-szel”.

Kapcsolódók

Kimaradt?