Történelmi eredményt ért el a Kalózpárt az izlandi parlamenti választáson

Megháromszorozta az eddigi három parlamenti helyét a Kalózpárt az izlandi parlamenti választáson, de a vártnál rosszabbul teljesített.

A négy évvel ezelőtt alakult mozgalom 14 százalékot szerzett. A 2008-as gazdasági válság és a miniszterelnök érintettsége a Panama-iratok kiszivárogtatása utáni botrányban bizalmatlanságot okozott a politikai elittel szemben, így komoly esély volt arra, hogy a Kalózpárt szerzi meg a legtöbb szavazatot a szombati előrehozott választásokon.A Kalózpárt végül csak a harmadik helyre futott be. „Még mindig hihetetlen, hogy sikerült létrehoznunk egy olyan, fiatalokból és idősekből álló mozgalmat, amely részt tud venni az ország építésében” – mondta a Kalózpárt vezetője, Birgitta Jónsdóttir.

A legtöbb szavazatot az egyik koalíciós párt, a konzervatív Függetlenségi Párt szerezte, a második helyre a Baloldali-Zöld Mozgalom került. A lemondásra kényszerült Sigmundur David Gunnlaugsson miniszterelnök pártja, az eddigi legnagyobb Haladó Párt a voksok 11,5 százalékának megszerzésével a negyedik helyre szorult.

Korábban a Függetlenségi Párt és a Kalózpárt is kizárta, hogy koalícióra lépjenek. Jelenleg sem a jobbközép pártoknak, sem a Kalózpárt támogatóinak nincs többsége, így könnyen lehet, hogy a mérleg nyelve a második helyen végzett baloldali Zöldpárt less, írja az Euronews.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?