Feloldották a fuvarozók a blokádot Calais-nál

Feloldották hétfő este az észak-franciaországi Calais kikötővároshoz vezető autópálya blokádját a közeli hevenyészett, „dzsungelnek” is nevezett, nem hivatalos menekülttábor azonnali felszámolását követelő fuvarozók, gazdák és helyi gazdasági szereplők. A forgalomakadályozó tüntetést hétfő délelőtt kezdték.

„Ígéretet kaptunk a dzsungel gyors felszámolására, és úgy döntöttünk, felfüggesztjük a megmozdulást” - mondta David Sagnard, a francia teherszállítók országos szövetségének helyi elnöke az autópályán tüntetőknek a helyi prefektussal folytatott megbeszélését követően. Tájékoztatása szerint az állam helyi képviselője a tábor és lakói okozta károk megtérítését ígérte a fuvarozóknak, a helyi gazdáknak és a rendőrségi szakszervezeteknek. A francia gazdák megyei szervezete, az FDSEA is a tüntetés beszüntetésére kérte a helyi termelőket, miután garanciákat kaptak a földjeiken a migránsok által okozott károk megtérítésére.

Reggel 8 órakor két - mintegy negyven kamionból és harminc traktorból álló - konvoj indult el óránként néhány kilométeres sebességgel Dunkerque-ből és Boulogne-sur-merből Calais felé, ahol délelőtt találkoztak egymással. Velük párhuzamosan mintegy négyszáz helyi kereskedő és kikötői alkalmazott alkotott élőláncot nem messze a kikötőhöz vezető úttól. A tiltakozók délután együtt mentek a La Manche csatorna alatti alagút bejáratához, ahol késő estig útlezárással tiltakoztak. Azt is jelezték, hogy ha az állam nem teljesíti a követeléseiket, éjszakára is az autópályán maradnak.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter még pénteken a helyszínre látogatott, és mindenkit biztosított arról, hogy a kormány folytatja a calais-i tábor fokozatos felszámolását az év végéig. „Már felszámoltuk a déli részt márciusban, és az északi részhez is hozzáfogtunk. Lépésről lépésre kell haladni, befogadóhelyek létrehozásával kezdve országszerte, annak érdekében, hogy Calais-ban enyhüljön a helyzet” - mondta.

A kamionosok ennek ellenére úgy döntöttek, hogy megtartják az előre tervezett megmozdulást. „Muszáj volt ezt csinálni, muszáj volt felemelni a hangunkat. Hónapok óta egyre romlik a helyzet” - mondta David Sagnard. „Korábban csak megpróbáltak feljutni a kamionokra, most már törnek-zúznak, széttépik a ponyvát, ellopják az árut vagy tönkreteszik. Ez elfogadhatatlan” - tette hozzá. „A fuvarozók félve járnak dolgozni és a gazdasági következmények súlyosak. A biztonságra költött pénzek, az ellenőrzéssel és kárfelméréssel töltött idő évi 250 ezer eurós veszteséget okoz” - hangsúlyozta Sagnard.

Nagy-Britannia a cél

Az észak-franciaországi város határában másfél évvel ezelőtt alakult ki a menekültek és migránsok lakta tábor, amelyet azóta is megtűrnek a hatóságok. A túlzsúfolt táborba június óta ismét nagyobb számban érkeztek a Nagy-Britanniába átjutni próbálkozó, az Európai Unióba határsértő módon érkezett emberek. A táborlakók egy része a sötétség beálltával útakadályokkal lassítja a forgalmat, és a fékezni kényszerülő kamionokra embercsempészek segítségével próbál feljutni.

Az állam szeretné rábírni a tábor mintegy 7000 lakóját, hogy önként hagyják el Calais-t az év végéig. Ennek érdekében mintegy nyolcezer helyet kínál fel a kormány az ország különböző befogadóközpontjaiban. A belügyminiszter tájékoztatása szerint eddig közel hatezer olyan embert helyeztek el 161 központban, akik hajlandóak voltak beadni menekültkérelmüket Franciaországban, és lemondtak arról a szándékukról, hogy átjussanak a La Manche csatorna brit oldalára. Azt is elmondta, hogy jövőre ötezer újabb helyet hoz létre az állam a menedékkérőknek.

A belügyminisztérium számításai szerint jelenleg 6900-an élnek a táborban, a segélyszervezetek szerint viszont már legalább 9100-an vannak a megmaradt északi területen, ahol jelenleg elsősorban Irakból, Afganisztánból és újabban Szudánból érkezett emberek várakoznak arra, hogy átjussanak Nagy-Britanniába.

Kapcsolódók

Kimaradt?