Levetkőztettek egy muszlim nőt Nizzában

Fegyveres francia rendőrök kényszerítettek kedden egy pólóban és fejkendőben napozó muszlim nőt ruhája levetésére a nizzai Promenade des Anglais melletti parton, közel ahhoz a sétányhoz, ahol a múlt hónapban egy iszlamista ámokfutó 84 emberrel végzett. A nő pénzbüntetést és figyelmeztetést is kapott.

Fegyverekkel, gumibotokkal és paprikspray-vel felszerelkezett rendőrök vettek körbe egy kendőben, pólóban és leggingsben napozó nőt Nizzában (ez a ruhaösszetétel ugyan nem burkini, de a testét eltakarta). A nő családjával pihent a parton, de szemtanúk szerint a többi napozó egy idő után szitkozódni kezdett, és követelte, hogy a testét kendőkkel eltakaró asszony azonnal hagyja el a partot – írta az Independent.

Mikor a rendőrök megérkeztek, azonnal közölték vele, hogy megsértette a nemrég elfogadott új jogszabályt a vallási öltözék tengerparti viseletéről, és azonnal le kell vetkőznie. A nő megtagadta kérésüket, ezért pénzbüntetést kapott. A mellettük napozók morgolódni kezdtek. Végül az egyik rendőrnő rávette, hogy vegye le kék laza felsőjét és a fejkendőjét is.

Mint utólag kiderült, a kétgyermekes 34 éves nő francia állampolgár,  harmadik generációs bevándorló. "Csak ültem a parton, eszembe sem jutott, hogy bemenjek a vízbe. Csak az ujjamat akartam belelógatni” – mondta az AFP hírügynökségnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?