„Meg nem engedett erekció” miatt döntötték le Trump meztelen szobrát

Semmilyen nyilvános erekciót nem tolerálnak a manhattani Union Téren, ezért Donald Trump meztelen szobrát is el kellett távolítani onnan.

Többek között a new york-i negyed egyik legforgalmasabb terén állította fel az INDECLINE művészcsoport a Donald Trump republikánus elnökjelöltről készült művét. A meztelen jelöltet ábrázoló alkotás mindössze két óráig maradt a helyszínen, amikor eltávolították.

Sam Biederman szóvivő a sokaknak nem tetsző intézkedést követően azt mondta, a new york-i parkokat kezelő osztály „határozottan fellép minden meg nem engedett erekció ellen a város parkjaiban, függetlenül attól, hogy milyen kicsik”.

A los angeles-i szobrász, Ginger elmondta, anatómiai szempontból a lehető legpontosabb utánzatot készítette el. A munkája szerint többnyire horrorfilmekbe és kísértetházakba szörnyeket készítő művész nem számított arra, hogy 30-45 percnél tovább bírják a szobrok a publicitást, de szerette volna látni, ahogyan dühös Trump-támogató saját kezeivel próbálja ledönteni a szobrot.

Kapcsolódók

Kimaradt?