Michael Moore: Trump nem akar és soha nem is akart elnök lenni

Michael Moore filmrendező azt állítja: az amerikai republikánus pártiak elnökjelöltje, Donald Trump soha nem is akart elnök lenni, és most is azon van, hogy kiszálljon az elnökválasztási küzdelemből.

A nemcsak dokumentumfilmjeiről, hanem vitatott kijelentéseiről is ismert rendező a The Huffington Post című internetes lapban fejtette ki: biztosan tudja, hogy Trump nem akar és soha nem is akart elnök lenni, és szabotálni akarja saját kampányát.

Moore azt állítja: ezt tényként mondta el neki valaki, aki szerinte egészen pontosan ismeri a helyzetet. Ám a rendező nem nevezi meg ezt a valakit.

A rendező változata szerint Trump tulajdonképpen csak bedobta az NBC televízió vezetőinek, hogy indul az elnökválasztáson, mert így akart volna kedvezőbb feltételeket kicsikarni showműsora reménybeli újraindításához, aztán őt magát is meglepte az előválasztásokon elért sikere, sőt, megrészegítette, és szinte beleszeretett az elnökjelölti szerepbe.

„Trump újra meg újra beleszeretett önmagába, és hamar meg is feledkezett eredeti tervéről, hogy csak showműsora újraindításában reménykedve indul az elnökjelöltségért. Egyszeriben már nem az üzletkötések királya volt, hanem a világ királya lett” - írja Moore. Aztán sorra veszi azokat a hibákat, amelyeket Trump az elmúlt néhány hétben elkövetett - például az iraki háborúban a fiát elveszítő, pakisztáni gyökerű amerikai apa elleni támadást, vagy az alkotmánynak a szabad fegyverviselést garantáló második kiegészítése körüli vitákat -, és azt állítja, hogy ezek nem véletlenek voltak, hanem a republikánus elnökjelölt szándékosan követte el őket, hogy saját maga „áldozza fel” a kampányát.

Michel Moore-nak szilárd meggyőződése, hogy e szándékos hibák Trump új stratégiájának részei, mert szerinte az üzletember mindenképpen ki akar szállni a Fehér Házért folyó versenyből. Inkább kiszáll, semmint veszítsen - állítja a rendező. „Higgyenek nekem, ismerem a pasast. Egy egész délutánt töltöttem vele. Inkább meghívja Clintonékat és Obamáékat együtt a következő esküvőjére, mint hogy a vesztesek skarlátbetűjét viselje a novemberben elveszített választás után” - fogalmaz a filmrendező.

Michael Moore ezzel lényegében annak a sok összeesküvés-elméletnek az egyikét eleveníti fel, amely Donald Trump választási kampányát végigkíséri, és hol halványabban, hol erőteljesebben, de mindig megjelent a kommentárokban. Egyes elméletek szerint Trump - aki régi barátja a Clinton-házaspárnak - Hillary Clintonnal egyetértésben indult az elnökjelöltségért, hogy szétverje a republikánus tábort, és lehetővé tegye az ő győzelmét novemberben. Más elméletek azt vélelmezik, hogy Trump pusztán szórakozásból indult az elnökjelöltségért, de amikor látta a hatást és az óriási sikert, meggondolta magát, mert nagyon komolyan vette, hogy akár elnök is lehet belőle.

Kapcsolódók

Kimaradt?