Hillary Clinton elfogadta az elnökjelöltséget

Hillary Clinton elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét a demokraták konvenciójának zárónapján mondott beszédében.

A volt külügyminiszter, volt szenátor és volt first lady azt követően lépett a pódiumhoz, hogy leánya, Chelsea Clinton mondott rövid méltató beszédet mellette. A láthatóan meghatódott Hillary Clinton szónoklata elején közölte: elfogadja az elnökjelöltséget.     

Beszéde elején gratulált és köszönetet mondott korábbi pártbéli vetélytársának, Bernie Sanders vermonti szenátornak és hangsúlyozta, hogy "meghallotta" Sanders szavazótáborának hangját, majd kijelentette:"a ti ügyetek az én ügyem is". A beszédben később azt ígérte: együttműködik Sandersszal az ország érdekében. Ezzel összefüggésben felidézte az amerikai történelem korai szakaszát, amikor az alapító atyák - mint mondta - számos kérdésben megosztottak voltak, de rövid időn belül megtalálták a közös célokat.

Előzetesen olyan hírek terjedtek el, hogy Sanders hívei valamilyen akcióra készülnek a csarnokban. Egy ideig csendben voltak, de később különböző jelszavak skandálásába fogtak, amit viszont Clinton hívei túlharsogtak.

Már az elejétől trumpozott

A demokrata párti elnökjelölt már beszéde elején viszonylag sok szót szentelt republikánus párti vetélytársa jellemzésére. Donald Trump "azt akarja, hogy féljünk a jövőtől és egymástól, de nem félünk" - mondta. Óva intette az amerikaiakat attól, hogy olyan embernek higgyenek, aki azt állítja, egyedül ő képes rendbe tenni a dolgokat. „Mi nem építünk falakat, munkahelyeket adó gazdaságot viszont igen, és millióknak adunk majd állampolgárságot. Nem tiltunk be vallást, és együttműködünk szövetségeseinkkel" - mondta Hillary Clinton. Kijelentette, hogy az amerikai nép "a világ legdinamikusabb és legdiverzifikáltabb" népe. 

A volt külügyminiszter tapasztalt vezetőnek mondta magát, ellenfelét viszont tapasztalatlannak. „Képzeljék csak el őt az Ovális Irodában, válsághelyzetben!" - mondta. Szerinte a Twitter-üzenetekkel politizáló Trumpra nem lehet rábízni a nukleáris fegyvereket. Kijelentette, hogy - éppen külügyminiszteri tapasztalatai alapján - ő maga viszont képes lesz érdemben felvenni a harcot az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. 

Optimista képet festett Amerikáról

Hillary Clinton összességében optimista képet festett Amerikáról, és sok mindent ígért általánosságban: munkahelyeket, gazdasági fellendülést, ingyenes felsőoktatást, a Wall Street és a nagyvállalatok nagyobb tehervállalását, vagyis megadóztatását. Konkrét ígéret csak az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi legfelső bíróság új tagjainak kinevezéséről hangzott el, valamint arról, hogy akár még alkotmánymódosítást is kezdeményezne annak érdekében, hogy felszámolja a "United Citizens" nevű konzervatív politikai csoportot. Igyekezett megnyugtatni a fegyvertartás híveit afelől, hogy "nem akarja elvenni a fegyvereiket". 

Clinton - csakúgy, mint a konvención korábban beszédet mondó demokrata párti "nagyágyúk" - éles különbséget tett a Republikánus Párt tagjai között. Dicsérte John McCain arizonai szenátort, hősnek és hazafinak nevezte, aki szerinte megérdemli a demokraták megbecsülését. Trump korábban élesen bírálta az arizonai politikust. 

Szónoklata előtt Hillary Clintont leánya, Chelsea mutatta be, és azt mondta, nagyon büszke rá.

Az este és a délután folyamán kormányzók, volt kormányzók, képviselők, helyi politikusok és Hillary Clintonnal rokonszenvező "magánemberek" mondtak beszédet, valamennyien meleg szavakkal méltatva az elnökjelöltet. A politikusok - mint például Andrew Cuomo, New York állam kormányzója és Jennifer Granholm, Michigan volt kormányzója - sok időt és figyelmet szenteltek Donald Trump ostorozásának. 

Egy texasi képviselő, Joaquin Castro, akinek a nagyszülei Mexikóból vándoroltak be az Egyesült Államokba, saját életének példáját felidézve támadta Donald Trump bevándorlási politikáját, Khizr Khan pakisztáni gyökerű, Virginiában élő amerikai családapa pedig - aki fiát veszítette el 2004-ben Irakban - arról beszélt, hogy büszke amerikai muzulmán.

Kapcsolódók

Kimaradt?