Hillary Clinton csütörtök este fogadja el az elnökjelöltséget
Hillary Clinton csütörtökön este, a Demokrata Párt konvenciójának zárónapján fogadja el az elnökjelöltséget: ezzel pedig az amerikai történelem első női elnökjelöltjévé válik.
Miután szerdán Barack Obama elnök és Joe Biden alelnök, kedden pedig Bill Clinton volt elnök elemzők által hatásosnak tartott beszédben érvelt Hillary Clinton megválasztása mellett, az elnökjelölt - az előrejelzések szerint - részben jelölésének történelmi jelentőségét hangsúlyozza majd és várhatóan megpróbálja magához, illetve a Demokrata Párthoz vonzani a rivális Republikánus Párt úgynevezett mérsékelt női szavazóit. Emellett szól majd egykori demokrata párti vetélytársa, Bernie Sanders híveihez is, akik a demokraták fontos, nagy létszámú szavazótáborát képviselik.
A politikusnőt a leánya, Chelsea Clinton mutatja majd be, csakúgy, mint a múlt héten, a republikánusok clevelandi konvencióján Ivanka Trump tette az édesapjával, Donald Trumppal.
A Clinton-házaspár egyetlen gyermeke az elmúlt években fokozatosan és növekvő mértékben kapcsolódott be a politikába és a Clinton Alapítvány munkájába. Már 2008-ban részt vett Hillary Clinton kampányában - Clinton akkor alulmaradt Barack Obamával szemben a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben - és a mostani kampányból is kivette részét.
Csütörtökön reggel az NBC televízióban Chelsea Clinton arról beszélt, hogy szívesen találkozna Ivanka Trumppal, aki régebben a barátnője is volt, hogy megvitassa vele a kampány hangnemét. Nem bírálta Donald Trumpot, de azt állította, hogy a demokrata párti konvenció hangneme markáns ellentétben áll a republikánus párti konvenció hangnemével, és leszögezte: "édesanyám retorikája nem megosztó és bigott".