Merkel: a brit kilépés elkerülhetetlen

Nem lehet átlépni a brit referendum eredményét és elkerülni Nagy-Britannia uniós kilépését - jelentette ki Angela Merkel német kancellár az unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján az első ülésnapot követő sajtótájékoztatóján.

A kancellár hangsúlyozta, hogy nem lát lehetőséget a visszafordulásra, ezért az európai unió állam- és kormányfőit tömörítő tanácsnak forgatókönyvet kell készítenie az elszakadási tárgyalásokra.

"El kell fogadnunk a valóságot, a vágyálmok ideje lejárt. Úgy kell a helyzetre tekinteni, ahogy van" - fogalmazott a kancellár. Mint mondta, az uniós vezetők egyetértettek abban, hogy a brit unióból való kilépés tárgyalásaira nem kerülhet sor addig, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. Az uniós vezetők világossá tették, hogy ennek megtétele nem húzható sokáig - tájékoztatott a kancellár.

Hozzátette: a tárgyalások során messzemenőkig ragaszkodni kell az unió érdekeihez. Hangsúlyozta, hogy az uniónak határozottan kell fellépnie a brit kilépés miatt aggódó uniós piac megnyugtatása érdekében. "A világ nem vár, késznek kell lennünk a cselekvésre" - fogalmazott.

A TTIP marad

Kijelentette: nincs ok arra, hogy leálljanak a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) elnevezésű szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalásai az Egyesült Államokkal. A keddi ülésnap tárgyalásai során minden tagállami vezető - beleértve Nagy-Britanniát is - a tárgyalások folytatása mellett érvelt - mondta.

Beszámolt arról, hogy a David Cameron brit kormányfővel először ültek tárgyalóasztalhoz az uniós tagságot elutasító brit referendum óta, és "mindenki érezte, hogy ez vízválasztó pillanat". A brit kormányfővel folytatott tárgyalások feszült hangulatban folytak, amelynek folyamán Cameron nyilvánvalóvá tette, hogy más eredményt várt a népszavazástól - mondta Angela Merkel.

Nem büntetésről van szó

François Hollande francia államfő szerda hajnali tájékoztatásában kijelentette: "ha nincs szabad mozgás, nincs belső piac sem". Kilépésével Nagy-Britannia nem férhet hozzá automatikusan az európai egységes belső piachoz, ahhoz Norvégiához hasonlóan el kell fogadnia a szabad mozgásra vonatkozó szabályozást - fejtette ki.

"A döntés megszületett, ugyanakkor az Egyesült Királyság nem válogathatja ki azt, ami számára kedvező az Európai Unióval követendő új együttműködésből. Nem hagyható, hogy a tőke és az áru szabad mozgása, a szolgáltatások szabadsága, végül pedig az emberek szabad mozgása elmaradjon. Ez nem működik így. Vagy érvényes mind a négy szabadságjog vagy egy sem. A szabály az szabály" - hangsúlyozta Hollande, hozzátéve, nem Nagy-Britannia, vagy a brit nép megbüntetéséről van szó, amikor az unió érdekeit szem előtt tartva érvel és hoz döntést az Európai Unió.

Kapcsolódók

Kimaradt?