Vérfürdőt rendeztek Venezuelában: tizenegy emberrel végeztek ismeretlen tettesek

Tizenegy emberrel, köztük három tinédzserrel végeztek ismeretlen fegyveresek Venezuela északnyugati részén.

A venezuelai államügyészség helyi idő szerint vasárnap este közölte, hogy a vérfürdő előző éjjel történt Trujillo szövetségi állam Andrés Bello nevű településén. Az ismeretlen támadók több házból gyűjtötték be áldozataikat, akiket egy udvarra vittek, majd agyonlőttek. A fegyveresek ezután autókkal és motorokkal elmenekültek a helyszínről.

Egyelőre nem tudni a gyilkosságsorozat okát, és azt sem, hányan lehettek a támadók, írja az MTI. Az áldozatok 15 és 76 év közöttiek, egyikük kolumbiai.

A bűnözés miatt a 29 millió lakosú Venezuela ma a világ egyik legveszélyesebb országának számít a nem háborús országok sorában. A hivatalos adatok szerint tavaly 100 ezer emberre 58 gyilkosság jutott, de egy helyi civil szervezet jelentése szerint 2015-ben rekordszámú, 27 875 gyilkosság történt az országban, ami 100 ezer lakosonként 90 emberölésnek felel meg. Az ott lakók életét emellett a belpolitikai patthelyzet, az elszabadult infláció, valamint a súlyos élelmiszer- és áramhiány is megnehezíti.

Kapcsolódók

Kimaradt?