Megússza a leminősítést a Selye János Egyetem?

A révkomáromi Selye János Egyetem (SJE) rektora szerint az intézmény elkerülheti a szlovák oktatási tárca által korábban jelzett leminősítést, mivel a kormány egyelőre nem terjeszti a törvényhozás elé a javaslatot. Az intézmény leminősítésének elkerülésére Tóth János szerint részint a szlovák oktatásügyi miniszterrel, Dusan Caploviccsal folytatott megbeszélésén elhangzottak, részint a tárcavezetőnek a pozsonyi törvényhozásban tett kijelentése nyújt reményt. Ezekből az tűnik ki, hogy az SJE egyetemi besorolásának megtartásáról a 2014-ben esedékes akkreditációs folyamat eredménye alapján születhetne döntés.selye

Dusan Caplovic a felsőoktatásról szóló törvény vitáját lezáró felszólalásában kijelentette: "A SJE esetében elfogadtam egy intézkedést, ez azonban jelenleg még nincs lezárva, várom a következő akkreditációt."

Az SJE rektora a tárcavezető kijelentésével kapcsolatban rámutatott: már korábban beszélt Dusan Caploviccsal egy ilyen lehetőségről. "Úgy gondolom, hogy amennyiben ezt a miniszter úr kimondta a szlovák parlamentben is, betartja szavát" - vélekedett Tóth János, aki ugyanakkor hozzátette: hivatalos értesítést nem kaptak.

A 2005-től működő SJE főiskolává való leminősítését idén júniusban az akkreditációs bizottság ajánlására hivatkozva indítványozta az oktatásügyi miniszter, mondván: az intézmény nem teljesítette az egyetemi besorolás feltételeit.

Ezt az érvelést azonban nem tartja helytállónak az oktatási intézmény vezetése, amely arra hivatkozik, hogy a 2009-es akkreditációs folyamat a SJE számára igazságtalan körülmények között zajlott le, mivel az értékelt hat egyetemi kritériumból három a doktori képzést érintette, holott a SJE-n az akkreditáció idején még csak alapszintű képzés folyt. Ennek kapcsán szeptemberben az intézmény vezetése türelmi időt kért a szaktárcától, hogy minősítését csak a 2014-es akkreditációs folyamatban értékeljék.

Az SJE rektora szerint ugyanakkor a tárcavezető kijelentései kapcsán körvonalazódó haladék csak akkor jelenthet megoldást az intézmény számára, ha az új akkreditációs folyamat feltételrendszere figyelembe veszi az egyetem lehetőségeit.

"Kaptunk egy évet még, hogy készüljünk egy olyan akkreditációra, amelynek nem ismerjük a kritériumait" - jegyezte meg Tóth János, hozzátéve: akkor lenne igazságos a folyamat, ha előre közölnék, milyen kritériumok szerint fogják elbírálni az egyetemet, hogy fel tudjon készülni az elvárások teljesítésére.

Kimaradt?