Orbán Viktor: a homoszexuálisok csinálhatnak, amit akarnak

A polgári törvénykönyv szerint a homoszexuálisok „csinálhatnak, amit akarnak, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot” - mondta egy portugál lapnak adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Senki nem kényszerítheti Magyarországot arra, hogy migránsokat fogadjon be - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Expresso című portugál lapnak adott interjúban. A kormányfő védelmébe vette Magyarország alaptörvényét, valamint azt, hogy visszautasította a menekültek szétosztási tervét és kerítést építtetett a határon. Hozzátette: álláspontja a migránshelyzetről teljesen eltér az Európai Bizottságétól, nem gondolja, hogy a migráció megoldhatja a demográfiai és gazdasági nehézségeket.

A Törökországgal kötött megállapodásról Orbán Viktor azt mondta, hogy az szükséges, és támogat minden olyan állammal megkötött kétoldalú egyezményt, ahonnan menekültek érkezhetnek Európába.

Fizetni is jó döntés volt a törököknek - tette hozzá, mert egyedül nem tudják kezelni a migrációs nyomást. Magyarország számára az a fontos, hogy a kvóta önkéntes legyen. „Pénzt küldtünk a törököknek, magyar határőröket küldtünk Görögországba, és mindenre készen állunk, kivéve arra, hogy a program részesei legyünk” - hangsúlyozta.

"Életmentő hagyomány"    

Orbán Viktor szerint a kereszténység olyan hagyomány, amelyet tiszteletben kell tartani, mert nélküle "nem éltük volna túl az elmúlt ezer évet". "Úgy véljük, hogy egy nemzet alapja a család, és ezt védeni kell. Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot.”

A polgári törvénykönyv szerint a homoszexuálisok „csinálhatnak, amit akarnak, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot” - mondta a miniszterelnök.

 „Egy alma nem kérheti azt, hogy hívják körtének. Ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik. Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat” – mondta Orbán az interjúban.

Kapcsolódók

Kimaradt?