Ennyit keresett tavaly Vlagyimir Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly 8 millió 891 ezer rubelt, azaz havi 741 ezer rubelt keresett - derült ki a Kreml hivatalos honlapján pénteken közölt adatokból.

Az orosz vezető jövedelem-, kiadás- és vagyonbevallásából származó számok szerint Putyin 2015-ben 1 millió 241 ezer rubellel keresett többet, mint egy évvel korábban. Az elnök tulajdonában van egy 1500 négyzetméteres telek, egy 77 négyzetméteres lakás és egy 18 négyzetméteres garázs. Emellett egy 153,7 négyzetméteres lakást és egy 18 négyzetméteres garázsparkoló helyet is használ.

Putyin minden ingatlanja Oroszországban található. Ezeket a 2013-as bevallásában is feltűntette.

A közlemény szerint az elnök két ritka old timer Volga gépkocsival (egy GAZ M21-es és egy GAZ M21-R típusúval) és egy Niva terepjáróval, valamint egy Szkif utánfutóval rendelkezik.

2013-ban Vlagyimir Putyin 3 672 208 rubelt keresett, vagyis a jövedelme 2014-ben több mint duplájára nőtt. Ennek oka, hogy annak az évnek az áprilisában elrendelte az elnöki és a kormányfői fizetés 265 százalékra való felemelését. Az államfő és a miniszterelnök jövedelme addig elmaradt a beosztottjaik fizetésétől.

Az orosz kormányban a legmagasabb jövedelemre, 455 millió 579,6 ezer rubelre Mihail Abizov nyílt kormányzásért felelős miniszter tett szert, aki egyben az erőműveket építő E4 holding igazgatótanácsának elnöke. Egy évvel korábban bevallásában ennek kevesebb, mint a fele, „csak” 222 millió rubel szerepelt.

Abizov tavaly csaknem 52-szer akkora jövedelemre tett szerint, mint Dmitrij Medvegyev, aki 8,77 millió rubelt könyvelt el.

2015-ben Jurij Trutnyov miniszterelnök-helyettes 153,8 millió rubelt, Gyenyisz Manturov az ipari kereskedelem tárcájának vezetője 144,7 millió rubelt, Igor Suvalov, a kormányfő első helyettese pedig 97,2 millió rubelt könyvelt el jövedelemként. A legvékonyabb Nyikolaj Nyikiforov távközlési és tömegkommunikáció-ügyi miniszter éves fizetési borítékja volt, 5,79 millió rubellel.

A Kreml apparátusában a legtöbbet Vjacseszlav Volonyin elnöki kabinetfőnök-helyettes kereste, 87,1millió rubelt.

Kapcsolódók

Kimaradt?