Újabb területet csatolhatnának Oroszországhoz

Grúzia egyoldalúan elszakadt északi tartományában, Dél-Oszétiában még augusztus előtt népszavazást tartanak arról, hogy az alkotmány lehetővé tegye-e a terület csatlakozását az Oroszországi Föderációhoz – mondta Leonyid Tyibilov, a szakadár köztársaság elnöke a TASZSZ-nak.

A referendum időpontját még nem tűzték ki, de augusztus előtt akarják megtartani – mondta Leonyid Tyibilov. A Dél-Oszétia székvárosában, Chinvaliban adott nyilatkozatában a köztársaság vezetője hozzátette, hogy a tervezett népszavazás az alaptörvény 10. cikkének módosításáról szól majd. Ez arról rendelkezik, hogy köztársaságnak jogában áll szövetségre lépni más államokkal és hatásköreinek egy részét átadni a szövetség szerveinek.

A népszavazásnak azt kell eldöntenie, hogy az elnök kapjon-e felhatalmazást – a helyi parlament jóváhagyásával – arra, hogy kérje Oroszországot a kaukázusi köztársaság befogadására. Tyibilov közölte, hogy orosz tűzszerészek Chinvali kérésére hamarosan megkezdik a köztársaság aknamentesítését, erről március végén folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Vlagyimir Pucskov katasztrófaelhárítási orosz miniszterrel.

A déloszét elnök szerint a Putyinnal tavaly márciusban aláírt szövetségi és integrációs szerződés értelmében a köztársaság területén található 4. orosz bázis állományába vezényelt déloszét katonák az orosz parancsnokság utasításainak engedelmeskednek.

Tyibilov kitért arra, hogy márciusban Moszkvában megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával is, és arra kérte, hogy a legnagyobb orosz vállalat vezesse el a földgázt a déloszét falvakba. Az orosz gáz 2009 óta érkezik Dél-Oszétiába, de csak Chinvaliba és két-három másik településre jut el.

Dél-Oszétia 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Grúziától, amelyet Moszkva a 2008-as grúz-orosz villámháborút követően elismert. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tavaly márciusban, amikor Oroszország határegyezményt kötött a köztársasággal kijelentette, Moszkva nem készül arra, hogy elcsatolja Grúziától Dél-Oszétiát.

Kapcsolódók

Kimaradt?