Mindössze 18 menekült kelt át vasárnap az Égei-tengeren

Erősen visszaesett az Égei-tengeri görög szigetekre érkező migránsok száma, vasárnap mindössze 18-an keltek át a török partokról – közölte hétfőn a görög válságstáb Athénban. Szombaton 162, pénteken pedig 120 migráns érkezett.

Az Európai Unió és Ankara közötti migrációügyi megállapodás után az újonnan érkező menekültek száma visszaesett, mindössze 1704-en érkeztek ebben a hónapban a görög partokra, azaz nagyjából 189-en naponta. Ugyanakkor múlt hétfőn 202 és pénteken 123 migránst szállítottak vissza Leszboszról és Híoszról Törökországba a megállapodás értelmében.

További visszaszállítások egyelőre nem történtek, mert a görög hatóságok szerint a menekültek és migránsok menedékkérelmeinek feldolgozása folyik most.

A görög válságstáb becslése szerint a balkáni migrációs útvonal március 9-i lezárása óta nagyjából 53 ezerre duzzadt a Görögországban ragadt menekültek száma. Ugyanakkor nagyjából 11 ezerre tehető azoknak a száma, akik a lezárt görög-macedón határon vertek tábort, mert arra számítanak, hogy ott esetleg mégis tovább mehetnek egyszer.

A migrációsügyi megállapodás szerint visszaküldik Törökországba azokat, akik március 20-a óta érkeztek az Égei-tengeren a görög szigetekre, a görög hatóságok elutasítottak őket, vagy nem hajlandóak menedékjogi kérelmet beadni. Kivételt képeznek azok a menedékkérők, akik bizonyítani tudják, hogy Törökországban üldöztetésnek vannak kitéve.

Kapcsolódók

Kimaradt?