Venezuelában három halottja van a zikalázhoz kapcsolódó eseteknek

Venezuelában három halottja van a zikalázhoz kapcsolódó eseteknek - jelentette be Nicolás Maduro államfő.

A politikus a helyi idő szerint csütörtökön közvetített televíziós beszédében közölte, hogy a 319 megerősített esetből 68 járt komplikációkkal. Hozzátette, hogy az országban 5221 lehetséges zikavírusos esetet regisztráltak idén február nyolcadikáig tavaly november 5-étől kezdve. A 68 beteget, akinél komplikációk jelentek meg, intenzív osztályon ápolják.

Az elnök biztosította a lakosságot arról, hogy Venezuelában megvannak azok a gyógyszerek, amelyek szükségesek a zikaláz kezeléséhez. Maduro egyben megköszönte Brazília, India, Irán, Kína és Kuba segítségét, amelynek keretében gyógyszereket küldtek az országba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a zikaláz 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A zikavírust főként egy szúnyogfajta, az egyiptomi csípőszúnyog terjeszti. A legtöbb esetben nagyon enyhe tünetei vannak, vagy egyáltalán nincs tünete, ám egyre több bizonyíték áll rendelkezésre - elsősorban Brazíliában - arra, hogy a várandós nők, ha megfertőződnek, kórosan kisfejű csecsemőket hoznak a világra.

Kapcsolódók

Kimaradt?