Négyezerszeresére nőtt a sugárzás Fukusimában

Négyezerszeresére nőtt a sugárzás Japánban a négy éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű egyik földalatti alagútjában egy tavalyi méréshez képest - közölte csütörtökön NHK helyi tévécsatorna a létesítményt üzemeltető TEPCO energiacég méréseire hivatkozva.

Az atomerőműre 2011. március 11-én zúduló cunami után az említett alagútban 400-500 tonna sugárszennyezett víz gyűlt össze. Idén december 3-án a Tepco szakértői vízmintát vettek onnan, és kiderült, hogy a cézium izotópjának koncentrációja egy liter vízben 420 ezer becquerel volt. A tavalyi mintában a sugárzás mértéke 4-4,1 ezerszer kevesebb volt. Egyelőre nem ismeretesek a jelenség okai. Az alagút a létesítménytől nem messze van, és az erősen sugárszennyezett hulladék feldolgozására használták.

A Tepco szakértői azt mondták, hogy az alagút és a létesítmény nincs összeköttetésben egymással, a radioaktív anyagokat a létesítményben és az alagútban elkülönített térben tárolják, és nem mozgatják.

Több mint négy éve, 2011. március 11-én a nagy erejű földrengés és a szökőár nyomán a Fukusima-1-es erőmű három blokkja is leolvadt. Japánban nagy területek váltak sugárszennyezetté. Az erőmű környékéről több mint 80 ezer embert kimenekítettek. A nukleáris fűtőelemek kiemelése még évekig eltart majd. A hatóságok azt tervezik, hogy az atomerőművet 2040-re teljesen lebontják. A történtek Japánban és világszerte vitát váltottak ki a nukleáris energia biztonságosságáról.

Kimaradt?