Netanjahu megértéssel fogadta a migrációs válsággal kapcsolatos magyar álláspontot

Megértéssel fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a migrációs válsággal kapcsolatos magyar álláspontot - közölte Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Netanjahuval hétfőn Jeruzsálemben folytatott megbeszélése után.

Szijjártó Péter az egyórás találkozó után elmondta: alapvetően két kérdést érintettek Netanjahuval. „Természetesen a migránsválság és annak Európára gyakorolt biztonsági hatásai jelentették az egyik legfontosabb témát, a másikat pedig a kétoldalú együttműködés, és azon belül is a gazdasági együttműködés fejlesztése" - mondta.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a találkozón úgy vélekedett, hogy Európa biztonsági kockázata rendkívüli módon megnőtt az elmúlt időszakban, mert százezerszámra érkeztek az Európai Unió területére illegális bevándorlók mindenfajta szabályozás és ellenőrzés nélkül.

„Ez a tény gyakorlatilag védtelenné tette Európát olyan cselekményekkel szemben is, mint amilyeneket az elmúlt néhány napban sajnos megtapasztaltunk" - hangsúlyozta a miniszter. "A párizsi események egyértelműen ébresztőt fújtak Európának, jelezve, hogy sok minden nem mehet úgy tovább, mint eddig, sok tekintetben változtatni kell" - tette hozzá a hét végi véres merényletekre utalva.

Európának képesnek kell lennie arra, hogy megvédje saját magát, a saját határait. „Határaink védelme nélkül Európa továbbra is védtelen" - idézte Szijjártó Péter a megbeszélésen elhangzottakat.

Kijelentette: Magyarország az egyetlen EU-tagország, amely elmondhatja magáról, hogy megfékezett egy napi hat-tízezer fős illegális beáramlási hullámot. „Annak vagyunk a sikeres példája, hogy a határok védelmével meg lehet védeni egy országot, ezért úgy gondolom, határok védelmével meg lehet védeni egy kontinenst is" - mondta a miniszter.

 „Izraelben kifejezetten értik, és értékelik ezt a magyar álláspontot" - közölte a külügyminiszter. „Egyetértettünk abban is a miniszterelnökkel, hogy ha nem tudjuk kezelni a kiváltó okokat, akkor hosszú távon sem lesz megoldás erre a rendkívüli válságra és kihívásra. Éppen ezért a közel-keleti és észak-afrikai térség destabilizált részein minél előbb békét és stabilitást kell teremteni, meg kell hozni az ezt elősegítő intézkedéseket. Enélkül nagyon-nagyon hosszú, elhúzódó válságra kell felkészülni" - mondta a miniszter.

A kétoldalú együttműködés fejlesztésében mindkét fél nagy lehetőségeket lát, ezért megállapodás született egy négypontos akciótervről. "Kereskedelmi kapcsolatainkat a jelenlegi évi félmilliárd dollárosról egy újabb dimenzióba szeretnénk emelni, és ezért létrehoztunk az Eximbanknál egy közel négyszázmillió dolláros hitelkeretet magyar-izraeli kereskedelmi és vállalatközi kapcsolatok finanszírozására, elsősorban az innovációk, a startupok, az agrárium, az infokommunikációs technológiák és az élelmiszeripari export területén" - mondta Szijjártó Péter tárgyalásai után.

A tárgyalások keretében megegyeztek a befektetések élénkítéséről is. Ennek keretében a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást készül kötni a navigációs szoftvereket fejlesztő, izraeli-magyar NNG Kft.-vel. A két ország kormánya tovább ösztönzi az egyébként növekvő, Magyarországra irányuló turistaforgalmat irányába, és az energiaiparban is együttműködést terveznek a nemrég felfedezett izraeli gázmezőket illetően - tette hozzá a magyar miniszter.

Szijjártó Péter az izraeli miniszterelnökön kívül Jaír Lapíddal, a jelenleg ellenzékben lévő centrista Jes Atíd (Van Jövő) nevű párt magyar gyökerekkel rendelkező elnökével is tárgyalt.

Kimaradt?