Ausztria éjféltől határellenőrzést vezet be több határszakaszon

Az osztrák kormány kedd éjféltől ideiglenesen bevezeti a határellenőrzést több határszakaszon - jelentette be kedden a bécsi belügyminisztérium. Az erről szóló rendeletet kedd délután fogadta el a kormány.

 

Az intézkedéseket a reggeli óráktól érvényesítik. A közlés szerint az ellenőrzések elsősorban Ausztria Magyarországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és a Szlovákiával közös határát érintik. Pontos időpontot és helyszínt nem közöltek.

Az Európai Bizottságnak írt tájékoztató levélben az osztrák belügyminisztérium kitért arra is, hogy a határellenőrzés bevezetése a harmadik országból érkezők nagy száma miatt, valamint a közrend és a biztonság veszélyeztetésének elkerülése érdekében szükségszerű. Az intézkedéssel a rendőrség, a mentők és az ellátási rendszer túlzott kihasználtságát kívánják ellensúlyozni. A tárca úgy fogalmazott, hogy a nagy segítőkészséggel, amelyet a Ausztria az elmúlt hetekben tanúsított, nem szabad visszaélni. Egyúttal utaltak arra, hogy az európai jog szerint Ausztria az érintett menekültek többségének ügyében nem illetékes. A menedékkérőknek el kell fogadniuk, hogy nem választhatják ki azt az uniós országot, amely majd védelmet nyújt nekik - áll a levélben.

Az Európai Bizottság számára készített dokumentumban Ausztria kitért a közös európai megoldás fontosságára is, miszerint az egységes európai jogi keretek összességében csak akkor működhetnek, ha minden tagállam szolidárisan közös felelősséget vállal. A belügyminisztérium szóvivője szerint egyéb ausztriai határszakaszokra is kiterjedhet az ellenőrzés a beutazó menekültek számától függően - jelentette a Reuters hírügynökség.

EB: a határintézkedések "első látásra" összhangban vannak Schengennel

A határellenőrzés átmeneti visszaállításáról hozott osztrák intézkedések "első látásra" összhangban vannak a schengeni szabályokkal - állapította meg keddi közleményében az Európai Bizottság. Az útlevél-ellenőrzés nélküli belső határátlépést lehetővé tevő schengeni övezetről szóló szabályok kivételes esetben, válsághelyzetben teszik lehetővé a határellenőrzés átmeneti visszaállítását - emlékeztetett a brüsszeli bizottság. "A mostani ausztriai helyzet első látásra olyannak mutatkozik, amilyenre e szabályok vonatkoznak" - olvasható a dokumentumban.

A bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós intézményeknek feladata biztosítani azt, hogy a szóban forgó rendkívüli intézkedések tegyenek eleget az arányosság követelményének. Kilátásba helyezte, hogy szoros figyelemmel követi a helyzetet, és tájékoztatni fogja az Európai Parlamentet, illetve a tagállami kormányok testületét, a Tanácsot. Hangsúlyozta: a brüsszeli erőfeszítések arra irányulnak, hogy a lehető leghamarabb vissza lehessen térni a nyitott határokon alapuló schengeni rendszer normális állapotához.

Az Ausztria által most, Németország által pedig vasárnap meghozott intézkedések átmeneti jellegűek - állapította meg a közlemény.

Az Európai Bizottság szerint az előző napi rendkívüli EU-belügyminiszteri tanácskozáson hangsúlyozták: teljes mértékben be kell tartani az unió menekültügyi, illetve Schengenre vonatkozó szabályait. Az előállt helyzet a bizottság szerint indokolja, hogy újólag aláhúzzák: sürgetően szükséges lenne megállapodni a menekültválság kezelése érdekében az uniós javaslattevő testület által indítványozott intézkedésekben - a menekültek kvótarendszer szerinti szétosztásában a tagállamok között -, és végre is kellene hajtani ezt a megállapodást.

A bizottsági közlemény emlékeztetett Jean-Claude Junckernek, a testület elnökének az unió helyzetéről elmondott beszédére, miszerint a schengeni szabályok szerinti mozgásszabadság az európai integráció egyedülálló jelképe, ám az érem másik oldalát a külső határok jobb igazgatása, valamint a több szolidaritás jelenti a menekültválság kezelése során.

Kapcsolódók

Kimaradt?