Rendkívül feszült a helyzet a röszkei menekülttábornál

Önként buszra száll az a 200-250 migráns, aki több kilométert gyalogolt Szeged felé, miután kitört a röszkei Dugonyi úti gyűjtőpontról péntek délután - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A csoportot busszal viszik vissza a röszkei gyűjtőhelyre.

Mint arról az MTI korábban beszámolt, a bevándorlók közül Szeged-Szentmihályig jutottak el mintegy kétszázan, többen korábban leültek pihenni. A rendőrök egy vasúti átjárónál állították meg a csoportot, az embereket leültették a földre. A migránsokat testpáncélt viselő, sisakos rendőrök állják körbe.

A rendőrség honlapján nem sokkal korábban azt közölte, hogy több százan hagyták el a röszkei Dugonyi úti gyűjtőhelyet. A tájékoztatás szerint kevéssel délután négy óra előtt mintegy 300 illegális bevándorló hagyta el a létesítményt.

Dél előtt mintegy háromszázan törtek ki a röszkei hangárnál található gyűjtőpontból, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását. Néhány óra alatt valamennyiüket elfogták a rendőrök. Könnygázt is bevetettek ellenük.

Eközben Bicskén is elszökött több tucat menekült, akiket még az egyik csütörtöki vonattal vittek oda. Az Index ötven emberről írt, az m1 tudósítója 300 emberről beszélt. Az emberek a síneken menekülnek a rendőrök elől az országhatár felé.

Kapcsolódók

Kimaradt?