A bécsi rendőrség nagyobb ellenőrzés nélkül továbbengedi a menekülteket

Ellenőrzés és regisztráció nélkül továbbengedik az osztrák fővárosba érkező menekülteket – közölte a bécsi rendőrkapitány csütörtökön reggel.

A rendőrkapitány később hozzátette, a Bécsbe érkező menekülteket szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Amennyiben nem történik súlyos szabálysértés, és nem szükséges a rendőrség közbelépése, úgy miért is avatkoznának a helyzetbe – tette föl a kérdést. Elmondta: a vonatokon utazó nagy számú menekültek esetében a rendőrség a rendről fog gondoskodni és az emberek biztonságára ügyel.

Gerhard Pürstl az intézkedést azzal indokolta, hogy nem tudják ellenőrizni az összes átutazót, nem tudják megállapítani a személyazonosságukat és őrizetbe venni sem tudják őket. A rendőrkapitány elmondta: nem tudjuk megtenni és nem is terveznek lépéseket ezzel kapcsoltban.

Pürstl hangsúlyozta: az eddigi stratégián nem változtatnak, tehát elsősorban az embercsempészek elfogására összpontosítanak, arra figyelnek, hogy senki ne húzhasson hasznot mások nyomorúságos helyzetéből.

Úgy vélte: amennyiben a menekültek nem utazhatnak el vonattal Ausztriába, az embercsempészet újra megerősödik, hiszen az emberek új megoldást fognak keresni, hogy nyugatra utazzanak.

Csütörtök reggel beengedték a migránsokat a budapesti Keleti pályaudvarra, ezért a bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak, menetrend szerint közlekednek majd.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) közlése szerint csütörtökön két menetrendszerinti vonat érkezett Budapestről Bécsbe. Az ÖBB szóvivője elmondta: a bécsi Westbahnhof pályaudvaron nyugodt a helyzet, csak kevés utas tartózkodik itt jelenleg. Michael Braun tájékoztatása szerint a Bécsből Magyarország fele tartó vonatok csak az osztrák-magyar határig közlekednek, mivel a magyar vasúttársaság nem fogadja a szerelvényeket. Emiatt az ÖBB lebeszéli a Magyarország irányába tartókat, hogy megkezdjék az utazást, a jegyeket a jegyirodáikban megtérítik.

Azoknak, akik már nem tudják elnapolni útjukat, a társaság azt javasolja, hogy Bécsből Hegyeshalomig Railjet vonattal menjenek, ott szálljanak át a magyar Intercity járatra Győr fele, és utazzanak tovább Budapestig. A vasúttársaság szerint ez az út nagyjából egy órával lesz hosszabb a megszokott menetidőnél. A Budapestről Bécsbe tartó eljutás egyelőre bizonytalan, a helyzet változása a magyar rendőrség és a vasúttársaság döntésétől függ – közölte az ÖBB.

Kapcsolódók

Kimaradt?