Robbanás egy spanyol tűzijátékgyárban, öten meghaltak

Legkevesebb öt ember életét vesztette, egy eltűnt, hatan pedig súlyosan megsérültek, amikor hétfőn kora délután robbanás történt az észak-kelet spanyolországi Zaragoza egyik külső kerületében egy tűzijátékgyárban - közölték a hatóságok.

A szemtanúk szerint a robbanás olyan erejű volt, hogy hangját a helyszíntől több kilométerre, a belvárosban is hallani lehetett. A gyár épületéből még órákkal a detonáció után is gomolyog a füstoszlop, amelyet messziről látni.

A hatóságok fél kilométer távolságban a gyár területétől kordont állítottak, és senkit nem engednek a közelbe, mivel újabb robbanásoktól lehet tartani. Ez nehezíti a tűzoltók és a mentők munkáját is.   A gyárban, ahol húszan dolgoztak, nemcsak készítettek, de tároltak is pirotechnikai eszközöket.

A robbanás oka egyelőre ismeretlen.

Kimaradt?