FRISSÍTVE: órák kérdése a gázai invázió

Izraeli katonák tízezreit szállító konvoj közeledik szombat reggel a Gázai övezet felé. A szárazföldi invázió órák kérdése - adta hírül a CNN. Egy nappal korábban a zsidó állam kormánya 75 ezerre növelte a mozgósítható tartalékosok számát.kezdo

"A gázai hadművelet kibővítésének folyamatában vagyunk" - fogalmazott Joáv Mordechai tábornok, az izraeli hadsereg szóvivője.

A pénteki események összefoglalóját itt olvashatja el.

Visszaküldenék Gázát a középkorba

"A hadművelet célja, hogy visszaküldjük Gázát a középkorba. Csak akkor lesz nyugalma Izraelnek a következő negyven évben" - mondta a Haaretz című izraeli lap szerint Eli Yishai belügyminiszter.

Közben szombat délután egy rakéta lelövése miatt ujjongtak az emberek Tel Avivban  - a gázai fegyveresek támadását új rakétaelhárító rendszerükkel tudták visszaverni. Tel Aviv már a harmadik támadást szenvedte el ezzel az utóbbi napokban. A rakéta leszedése pszichológiailag is komoly fegyvertény a város lakói és egész Izrael számára.

Kairóban közben válságmegbeszélést tartanak az Arab Liga külügyminiszterei. A diplomaták az "izraeli agresszió azonnali beszüntetését" fogják követelni, és teljes támogatásukról biztosítják Gázát.

Találat érte a Hamász-kormány székházát

Az izraeli légierő szombat hajnalban is bombázott különböző célpontokat a Gázai övezetben, és találat érte a Hamász-kormány székházát – jelentette az iszlamista radikális palesztin szervezet. „Négy találat érte a székházat, de a kormány hangsúlyozza, hogy helyén marad, és népe oldalán áll” – olvasható a kabinet közleményében. Szemtanúk szerint a támadás idején valószínűleg üresen álló kormányépület súlyosan megrongálódott.gaza-belugy

A CNN szerint nemcsak Gázavárosban, hanem az övezet északi részén is robbanások voltak hallhatók szombat hajnalban. A hírtelevízió tudósítója beszámolt arról, hogy Izrael felderítő drónokat vet be az övezetben. A jelentések szerint az éjszaka nagy részében nyugalom volt, az izraeli légierő helyi idő szerint hajnal háromkor és ötkor támadt újra.

Az AP hírügynökség szerint az izraeli légierő biztonsági létesítményeket, csempészalagutakat és áramelosztókat támadott szombat hajnalban, de továbbra is bombázta az elsődleges célpontokat, a szélsőségesek fegyverraktárait és föld alatti rakétaindító állásait.

Az internetre is átterjedt a háború. A harmadik napja tartó összecsapások Izrael és a palesztin Hámász között egy új felületre is kiterjedtek. Párhuzamosan a rakétatámadásokkal és a légicsapásokkal, mindkét fél heves, felülről szervezett propagandakampányba és a másik fenyegetésébe kezdett az interneten. A zsidó állam hadserege, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerdán a hivatalos Twitter-csatornáján keresztül jelentette be a támadások megindítását. Rögtön ezután ugyanott üzente meg a Hamász tisztjeinek is, hogy a következő napokban nem ajánlják a számukra, hogy a felszínen mutatkozzanak. A több ezer lájkot és megosztást kiváltó üzenet az új típusú hadviselésnek csak a kezdete volt. Ugyanitt Ahmed al-Dzsabari, a Hamász katonai szárnyának parancsnokának meggyilkolása után mindössze annyit posztoltak: " al-Dzsabari: megsemmisítve". Persze megérkezett a válasz a palesztin oldalról is, a Hamász hivatalos Twitter-csatornáján és a katonai szárnyának oldalán is egymást érték az Izraelt fenyegető üzenetek. Többek között azzal vádolták az izraeli felet, hogy ők nyitották meg a Pokol kapuit, majd hozzátették azt is, hogy el fogják érni az izraeli vezetőket és katonákat. A fenyegetőzés mellett mindkét oldal aktívan használja arra is a mikroblog-oldalt, hogy lelkesedést öntsön a támogatóiba és biztosítsa a nemzetközi közvéleményt arról, hogy a másik fél követ el éppen emberiség elleni bűntetteket.

A hadművelet szerdai kezdete óta a légierő 700 légitámadást hajtott végre – közölte a hadsereg. A palesztin fegyveresek pedig mintegy 500 rakétával támadtak izraeli területeket, egyebek mellett már Tel-Aviv és Jeruzsálem környékét is elérték.

Rakétát lőttek Jeruzsálemre a Gázai övezetből

Rakétát lőttek Jeruzsálemre a Gázai övezetből péntek délután, a lövedék a város egy lakatlan részében csapódott be. Romániai idő szerint öt óra előtt a városban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Jeruzsálemben nem számítottak rakétalövedékekre. Az izraeli médiában gyakran hangoztatott álláspont szerint ez a város “védettnek" számít, mert egy esetleges becsapódás az Al-Aksza mecsetbe, az iszlám harmadik legszentebb mecsetébe beláthatatlan következményekkel járna.

20080619 MTI G0326A Gázai övezetet irányító palesztin radikális szervezet, a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok bejelentette, hogy rakétát lőtt a városra, továbbá eltalált egy izraeli harci gépet.

Kimaradt?