Jobboldali radikálisok vívnak tűzharcot a rendőrökkel Munkácsnál

Legalább két halottja és kilenc sebesültje már van annak az összecsapásnak, mely Munkácsban kezdődött szombat délután, és este is tartott a környező hegyekben. Az ukrán rendőri erők és a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei közötti összetűzés pontos oka egyelőre nem ismert.

A Karpatnews.in.ua híroldal meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta: a PSZ fegyveresei a Munkács melletti autóúton vívott heves tűzpárbaj után a közeli hegyekbe vonultak vissza, ahol folytatják a harcot a rendőrökkel. Az informátor szerint a fegyvereseknek sikerült kitörniük a bekerítésből, és a hegység belseje felé vonulnak.

A forrás azt is elmondta, hogy a kárpátaljai rendőrségnek nincs elég embere a teljes körbekerítésükhöz, ezért Lemberg (Lviv) és Ivano-Frankivszk megyékből vezényelnek biztonsági erőket Munkácsra. Az orgánum szerint a PSZ is erősítést küld a helyszínre. Helyszíni beszámolók szerint Munkács körül megerősített ellenőrző pontokat állítottak fel az utakon, a város melletti erdő szélén több mentőautó várakozik, és egy páncélozott csapatszállító jármű tart Ungvárról Munkácsra.

A nemzeti gárda is lépett

Artem Sevcsenko, az ukrán belügyminisztérium sajtószóvivője a kijevi 5. Kanal tévécsatornának nyilatkozva bejelentette, hogy elindult Munkácsra a nemzeti gárda egysége, hogy lefegyverezze a lövöldözést kirobbantó személyeket.

A Zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál idézte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivői irodájának közleményét, amely szerint az SZBU fegyverletételre szólította fel a munkácsi fegyveres összecsapás résztvevőit, cserében szavatolva a konfliktus elfogulatlan kivizsgálását. Olena Hiltjanszka, az SZBU sajtószóvivője közölte, hogy Kárpátalján operatív törzset hoztak létre, és már elindult a megyébe az SZBU elnökének egyik helyettese és egy különleges egység.

Járókelők is megsebesültek

Az Unian hírügynökség Miroszlav Havriskóra, a munkácsi járási központi kórház helyettes főorvosára hivatkozva kora este azt jelentette, hogy a munkácsi lövöldözésben kilencen sebesültek meg, köztük három járókelő. A PSZ délután kiadott közleményében azt állította, hogy két tagja meghalt, négy pedig megsebesült az összecsapásban. Megjelentek olyan hírek is, hogy három, sőt négy halálos áldozata van a munkácsi lövöldözésnek.

A PSZ azt is bejelentette, hogy a munkácsi események miatt harci riadókészültségbe helyezte teljes politikai és katonai állományát. Ukrán hírportálok esti jelentése szerint Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója azt közölte, hogy telefonon felhívta őt a PSZ Munkács közelében bekerített alakulatának parancsnoka, és azt kérte, hogy tárgyalhasson az SZBU terrorellenes központjának vezetésével a fegyveres szembenállás beszüntetéséről és a sebesültek ellátásáról. Hozzátette, a kapcsolat létrejött, egyben reményét fejezte ki, hogy órákon belül sikerül békésen, törvényes keretek közt rendezni a helyzetet Munkácsnál.

A Jobboldali Szektor az európai integráció melletti és a Janukovics-rezsim elleni tavalyi Majdan-tüntetések önvédelmi erőiből jött létre. A szerveződéshez számos, valódi háborús tapasztalatokkal rendelkező veterán csatlakozott. A szervezet tagjait az orosz barát szakadárokkal vívott kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, és az ukrán reguláris fegyveres erők oldalán részt vesznek a szakadárokkal vívott összecsapásokban. A PSZ tagjai Kijev ez irányú törekvései ellenére nem tagolódtak be teljes mértékben a hadseregbe, nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak.

Kapcsolódók

Kimaradt?