Ismét szivárogtat majd a WikiLeaks

Újabb nagy mennyiségű titkosított dokumentum nyilvánosságra hozására tett ígéretet a WikiLeaks kiszivárogtató portál, amely ezúttal több mint 500 ezer titkos szaúdi diplomáciai iratot készül elérhetővé tenni.

Az oknyomozó honlap munkatársai arról számoltak be pénteken, hogy mintegy 60 ezer, többségében arab nyelvű dokumentumot már közzétettek az interneten. A WikiLeaks által most kiszivárogtatott akták hitelességét egyelőre nem erősítették meg, számos ilyen irat fejlécén azonban a "Szaúd-arábiai Királyság", a "Külügyminisztérium", illetve a "sürgős" vagy a "bizalmas" felirat olvasható.

Az AP amerikai hírügynökség munkatársai eddig nem tudtak elérni szaúdi illetékeseket, Kristinn Hrafnsson, a WikiLeaks szóvivője viszont kijelentette, biztos benne, hogy a világhálóra kikerült anyagok hitelesek.

Azt egyelőre nem tudni, hogyan jutott hozzá a portál a titkos dokumentumokhoz, habár az oldalon megjelent közleményben megemlítettek egy közelmúltbeli hackertámadást a szaúdi külügyminisztérium ellen, amelyet a Jemeni Kiberhadsereg elnevezésű csoport követett el.

A WikiLeaks közlése szerint a pénteken kezdődött újabb kiszivárogtatás annak a hároméves évfordulójára esik, hogy a portál alapítója, Julian Assange politikai menedékjogot kért Ecuador londoni nagykövetségén. A férfi azért kért menedéket a dél-amerikai országtól, hogy elkerülje kiadatását Svédországnak, ahol nemi erőszak vádja miatt akarják bíróság elé állítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?