Washington újabb bázisokat létesítene Irakban az Iszlám Állam ellen

A Pentagon fontolóra vette, hogy újabb bázisokat hozzon létre Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő iraki erők támogatására, ami szükségessé teheti újabb amerikai katonáknak a közel-keleti országba vezénylését, írja az MTI Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének nyilatkozata alapján.

Dempsey tábornok szerint a létesítményeket stratégiai fontosságú területeken, így a Bagdad és Tikrít közötti folyosón, és attól északabbra, Moszul irányában hozhatják létre. Az összfegyvernemi vezérkari főnök egy nappal azt követően nyilatkozott arról, hogy Barack Obama elnök közölte: 450 katonával növeli meg az Irakban szolgálatot teljesítő, mintegy 3100 fős amerikai kontingens létszámát és felgyorsíttatja az iraki kormányerőknek, a kurd pesmergáknak és szunnita törzsi csapatoknak szánt fegyverszállításokat is. Az AP hírügynökség értesülése szerint a csapaterősítés nagysága elérheti az 1000 főt is.

Ben Rhodes helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtökön az MSNBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy Barack Obama komolyan meg fogja vizsgálni, ha újabb létesítmények kiépítésére kap javaslatot. A CNN egy meg nem nevezett katonai vezetőre hivatkozva azt közölte, hogy a Fehér Ház jóváhagyása esetén 3-4 amerikai létesítményt hozhatnak majd létre a frontvonalak közelében.

Martin Dempsey lehetségesnek nevezte, hogy az iraki erőkhöz az amerikai légicsapások célravezetéséhez amerikai katonákat vezényeljenek, de, mint mondta, erről még nem született döntés. Szavai szerint Anbár tartományban, az Iszlám Állam által elfoglalt Ramádi közelében található Takaddum légi bázison hetekig eltart majd a létesítmény kiépítése, ahol szunnita törzsi erőket fognak kiképezni az Iszlám Állam elleni harcra.

A tábornok arra számít, hogy a szunnita törzsek biztosítani fogják az Anbárban visszafoglalt területeket és védelmezni fogják az előrenyomuló iraki fegyveres erők szárnyait. Dempsey ugyanakkor rámutatott: sok múlik azon, hogy az iraki kormány enyhíteni tudja-e a szunniták és a síiták közötti ellentéteket.

Obama elnök korábban közölte, hogy az amerikai szárazföldi erők nem fognak harcba bocsátkozni Irakban, ahol az Iszlám Állam célpontjait a légierő bombázza. Noha az amerikai katonai jelenlét meg sem közelíti a George W. Bush elnöksége alatt elért 170 ezer fős létszámot, a most bejelentett újabb csapaterősítés hónapok óta az első módosítást jelenti az Obama-kormány iraki stratégiájában.

Kimaradt?