Obama újabb négy évet kapott a Fehér Házban

Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének - közölte helyi idő szerint kedden éjjel a szavazatszámlálási részeredmények alapján egybehangzóan a Fox News, a CNN és a CBS televízió. Az újraválasztott elnök internetes adatlapjain köszönte meg a támogatást, mielőtt Chicagoban az őt ünneplő tömeghez szólt volna.obama-konfetti

Obama 303 elektori szavazatot gyűjtött a floridai voksok nélkül

A legfrissebb részeredmények szerint Barack Obama 303 elektori voksot gyűjtött be a keddi amerikai elnökválasztáson, míg republikánus párti ellenfele, Mitt Romney 206-ot szerzett. Obama a szavazatok 50,1 százalékára, míg Romney 48,4 százalékára tett szert.  2012ElectionMap

A hivatalban lévő elnök biztosan legyőzte republikánus ellenfelét, jóllehet az egyik kulcsfontosságú "csatatérállamban" helyi idő szerint szerda hajnalban - órákkal az után, hogy Mitt Romney beismerte választási vereségét - sem lehet tudni, hogy ki szerezte meg a szavazatok többségét. Az eredmény rendkívül szoros. Éjfél után másfél-két órával Obama mintegy 45 ezer szavazattal, vagyis 0,53 százalékkal vezetett, miután összeszámolták a 8,27 millió leadott szavazatok 99 százalékát.    

Sok helyütt jóval az urnák hivatalos zárása, este hét óra után is hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt. Éjfél után másfél órával is folyt a szavazás Miami-Dade megyében, ahol a 12 milliós Florida lélekszámának mintegy tíz százaléka él. A megyei választási bizottság elnöke azt nyilatkozta, hogy a végleges megyei eredményekre szerda délutánig kell várni, így előfordulhat, hogy addig nem derül ki, hogy Obamának sikerült-e megismételnie a 2008-as floridai választási győzelmét.

Floridának 29 elektora van, több mint bármely más ingadozó államnak. Sokan azt jósolták, hogy a negyedik legnépesebb amerikai államban Romney fog győzni, mivel a gazdaság talpra állítása nehézkesebben megy, mint a többi szövetségi államban, a munkanélküliség pedig rekordokat döntöget. A bejegyzett demokraták száma azonban mintegy öt százalékkal meghaladja a republikánusok számát, Romneynak pedig jelentős "ellenszéllel" kellett megküzdenie ottani kampánya során.

Obama: megyünk előre

"Ma este, 200 évvel azután, hogy egy volt gyarmat arról döntött, hogy saját útját járja, ismét döntöttünk: megyünk előre" - kezdte győzelmi beszédét Barack Obama. Az újraválasztott elnök méltatta ellenfele képességeit és előrebocsátotta, hogy a következő napokban egyeztetni kíván vele az ország jövőjéről. Obama továbbá köszönetet mondott alelnökének, Joe Bidennek, feleségének, lányainak és kampánystábjának.120906-obama-dnc-4x3.photoblog500

"Egy 300 milliós országban zajos és bonyonult folyamat a demokratikus rendszer fenntartása, egy mindig így volt, mindig így lesz" - mondta Obama. Hozzátette: ezzel együtt kell tudni élni, ugyanis ez a demokratikus berendezkedés biztosítja mindazokat az előnyöket, amik oly naggyá teszik az Egyesült Államokat.

Romney elismerte vereségét

"Épp most hívtam fel Obama elnököt és gratuláltam neki a győzelemhez, megemlítve stábja és támogatói szerepét is a sikeres kampányban. Biztos vagyok abban, hogy nagyszerű nemzetünket sikerek felé kormányozza majd a jövőben is" - mondta vereségét elismerő beszéde elején Mitt Romney. A republikánus jelölt felszólította az újraválasztott elnököt, hog nyújtson kezet a vesztes oldalnak az ország jövőjének biztosítása érdekében.  

Ohió billentette el a mérleget

0614-ohio full 600Az elnök több más "billegő" állam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. Ismét bebizonyosodott az a politikai axióma, hogy Ohio elhódítása nélkül republikánus elnökjelölt nem tud győzni az Egyesült Államokban.

A második világháború utáni időszakban ezzel - Bill Clinton után - Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.

{loadposition kampany}

Bebizonyosodott, hogy igazuk volt azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek kis mértékű Obama-fölényt jeleztek előre a "billegő" államokban és hogy Mitt Romneynak a választás napján Ohióban és Pennsylvaniában tett kampánylátogatását az égető szükség diktálta.

Obama úgy szerezte meg az újraválasztásához szükséges elektori szavazatszámot, hogy két kulcsfontosságú "csatatérállamban", Floridában (29 elektor) és Virginiában (13 elektor) még nem hirdettek győztest.

"Újabb négy év. Köszönöm" - így tweetelt Obama

Barack Obama Twitteres mikroblogjában köszönte meg híveinek szerdára virradóra azt, hogy támogatták az elnökválasztáson. „Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek" - írta a közösségi portálon az amerikai elnök, miután a hírtelevíziók saját összesítéseik alapján jelentették, hogy újraválasztották a hivatalban lévő elnököt.

"Újabb négy év... Mindnyájunknak részük van benne. Így kampányoltunk, és ezek vagyunk mi. Köszönöm" - írta Obama.

Barack Obama hívei közben önfeledt ünneplésbe kezdtek az amerikai nagyvárosok utcáin. Hatalmas ujjongó tömeg gyűlt össze Obama chicagói választási főhadiszállásánál, a New York-i Times Square-n és Los Angeles központjában is. Az ünneplők arra várnak, hogy beszédet mondjon az újraválasztott elnök.07caucus obamajubo-blog480

Obama szülőföldjén is legyőzte Romney-t

Barack Obama jelenlegi elnök győzött Michiganben, republikánus kihívója, Mitt Romney szülőföldjén az amerikai elnökválasztáson - közölte a Fox News televízió, miután az amerikai keleti parti idő szerint újabb 14 államban zártak be a szavazóhelyiségek. Más előrejelzések, köztük a CNN hírtelevízióé és az AP hírügynökségé, hasonló eredményt jósoltak.romney

A republikánus elnökjelölt apja, George Romney a hatvanas években az állam kormányzója volt.

Michigan az első "billegő" állam, amelynek a sorsa eldőlt a keddi elnökválasztás során.

Ez az állam 16 elektort delegál a elnökválasztói testületbe.

Republikánusoké képviselőház, demokratáké a szenátus

Ami a kongresszusi választásokat illeti: az eddig beérkezett eredmények szerint a demokraták a republikánusok rovására egy mandátummal, 52-re tudták növelni szenátoraiknak a számát a százfős felsőházban, ahol 33 szenátusi helyért folyt a versengés. A republikánus pártnak legkevesebb 45 szenátora lesz. Három szenátusi hely sorsa még nem dőlt el: Maine-ből, Montanából és Észak-Dakotából még nem érkeztek meg a végleges eredmények.

Igazolták a papírformát a képviselőházi választások is. A alsóházban, ahol mind a 435 képviselőt két évre újjáválasztották,  megmarad a republikánusok fölénye. A beérkezett eredmények szerint a republikánusoknak legalább 231, a demokratáknak legkevesebb 184 képviselőjük lesz az alsóházban. Húsz mandátum sorsa még nem dőlt el.

Újraválasztották a Kongresszus egyetlen magyar származású tagját. andy-harris-11-16-10A republikánus Andy Harris Maryland 1-es választókörzetében a szavaztok 16,4 százalékának összesítése alapján fölényesen, 64,6:31,7 százalék arányban győzött demokrata ellenfelével, John LaFerlával szemben. Harris eredeti demokrata kihívója, Wendy Rosen szeptemberben egy botrány miatt - állítólag 2008-ban Marylandben és Floridában is szavazott - visszalépésre kényszerült. A magyar származású politikus most azt a LaFerlát győzte le, aki a demokrata előválasztáson vereséget szenvedett Rosentől. Az 55 éves Andy Harris apja Miskolcon volt altatóorvos, anyja, Galícia ukrajnai részéről származik. A képviselőnek három fivére van. Harris altatóorvos, ebben a minőségében, a haditengerészet kötelékében részt vett az első iraki háborúban. A 2010-es novemberi, félidős választások nagy republikánus hullámával került be a szövetségi képviselőházba új munkahelyek létrehozásának és a szövetségi költekezés visszafogásának jelszavával. Tom Lantos 2008-ban bekövetkezett halála után ő az egyetlen magyar származású honatya az amerikai törvényhozásban.

Közben a távol-keleti pénzpiacokon, Tokióban és Szingapúrban is gyengülni kezdett az amerikai dollár Obama választási győzelmének hírére.

 

Kimaradt?