Sebeit nyalja a Sandy-sújtotta New York

Katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította New York és New Jersey államokat Barack Obama amerikai elnök, miután a poszt-trópusi ciklonná „szelidült" Sandy hurrikán évtizedek óta nem látott pusztítással csapott le a két sűrűn lakott szövetségi államra. Eddig 43 ember meghalt, összesen 8,2 millióan maradtak áram nélkül.20121030 HP STORM-slide-5O3W-articleLarge

A Sandy által eddig okozott halálesetek száma a karibi térségben elpusztult emberekkel és az egy kanadai halottal együtt elérte a 113-at. Egyedül New Yorkban 18-an vesztették életüket. Az áldozatok legfiatalabbika egy 8 éves kisfiú, akit Connecticutban egy ledőlő fa sebzett halálra.

A legnagyobb csapást New Jersey és New York államnak kellett elviselnie. Atlantic City térdig érő vízben áll. Manhattan nagy része sötétségbe borult, a városrész déli csücskét elárasztotta a tengervíz, amely a New York-i metró alagútjaiba is betört. 20121030 HP STORM-slide-8WJP-articleLarge masolat

New Yorkban a tervek szerint kedd délután újraindul a buszközlekedés, és szerdán folytatódik a kereskedés a tőzsdéken, amelyek működését 2001. szeptember 11-e óta most először függesztették fel. Három Manhattanbe vezető hidat ismét megnyitottak. Az áramellátás helyreállítása mind a 800 ezer bajba jutott New York-i felhasználó számára a szolgáltató, a Consolidated Edison szerint akár egy hétig is eltarthat. A metropolisz Queens negyedében, Breezy Pontnál kitört tűzben 100 lakás égett le. A földalatti egyes szakaszait csak négy nap alatt tudják ismét járhatóvá tenni. A mostani a legsúlyosabb kár, amelyet 108 éves fennállása óta a metropolisz metróhálózatának el kellett szenvednie.

Obama szerdán sem kampányol

Barack Obama elnök szóvivője útján közölte, hogy az elmúlt két naphoz hasonlóan a szerdát is a viharkárok elhárításának irányítására fogja fordítani. Obama lemondta részvételét egy választási kampányrendezvényen, amelyet az egy hét múlva tartandó elnökválasztás kimenetele szempontjából döntő fontosságú "ingaállamban", Ohióban tartanak.

Az elnök kedden az amerikai vöröskereszt washingtoni központjából hathatós támogatást ígért a szövetségi hatóságok részéről a közlekedés és az áramellátás helyreállításában.

Mitt Romney republikánus elnökjelölt visszatért a kampányoláshoz, de a szerdai ohiói rendezvényét hivatalosan a katasztrófa-elhárításnak szentelte. Romney ezen öt ízben is elengedte a füle mellett azt az újságírók által feltett kérdést, hogy még mindig fel kívánja-e számolni a szövetségi katasztrófa-elhárítási hatóságot (FEMA-t). Az elnök republikánus kihívója tavaly, az előválasztási kampány során kijelentette, hogy fel kívánja számolnia a FEMA-t, és a polgári védelem ügyét átengedné a szövetségi államoknak és a magánvállalatoknak.

Minden idők legkártékonyabb természeti csapása

Az IHS Global Insight előrejelzésekre szakosodott cég becslése szerint a Sandy 20 milliárd dollárnyi ingatlan- és 10-30 milliárd dollárnyi üzleti veszteséget okozott, amivel minden idők egyik legnagyobb kárt okozó természeti csapásává válhat az Egyesült Államokban.

A Sandy központja kedden New Jersey, New York és Pennsylvania államok után Ohión haladt keresztül. Az előrejelzések szerint a vihar éjjel visszakanyarodhat New York állam irányába.

Noha a széllökések sebessége már nem éri el a hurrikán kategóriát és óránkénti 64-96 kilométerre csökkent, a Michigan-tavon több mint 6 méteres hullámok keletkeztek, az Eire-tó kiáradt. A Sandy következtében az Appalache-hegység államaiban fél-egyméteres hó esett.

{loadposition emnp}

Az éjszaka a New York-i Egyetem Langone Gyógyászati Központjában felmondta a szolgálatot a tartalék áramforrás, és az alagsort három méter magasan víz árasztotta el. Az intézményből 260 beteget kellett kimenekíteni, és az ápolók kézzel pumpálták a lélegeztető készülékeket. Kimenekítették a Long Island-i Kórház betegeit is.tisch

A leszakadt villanyvezetékek több helyen tüzet okoztak. Bloomberg polgármester szerint a New York-i tűzoltóknak 23 nagyobb esethez kellett kiszállniuk. Queensben mintegy 50 lakás vált a lángok martalékává, igaz, még nem sikerült megállapítani, hogy ebben az esetben mi okozta a katasztrófát. A New York áramellátását biztosító Consolidated Edison egyik manhattani alállomásán éjjel robbanás történt.

A vihar miatt három nukleáris erőművet kellett leállítani: New Jerseyben a Hancocks Bridge-i és az Oyster Creek-i, New York államban pedig az Indian-Point-i létesítményt. A hivatalos tájékoztatás szerint sem a személyzetet, sem a lakosságot nem fenyegeti veszély.

A még mindig hurrikánerejű ciklon távolról sem ült el: miközben a mintegy 1600 kilométer átmérőjű viharzónarendszer továbbvonult,  Új-Angliát és a közép-nyugati államokat súlyos esőzések áztatják, a Nagy Tavak környékén Kanadából is erős szelet jeleztek, Virginiában és Nyugat-Virginiában 60 centiméternél is nagyobb hó esett.

A Gallup felfüggeszti az országos közvélemény-mérést. A Gallup közvélemény-kutató intézet kedden bejelentette, hogy a Sandy poszttrópusi ciklon miatt felfüggeszti az elnökjelöltek országos támogatottságának mérését, mert több "ingaállamban" gyakorlatilag lehetetlen elérni az embereket. A Gallup példáját több más, az amerikai lakosság választási szándékait szondázó intézet is követte. A mindkét nagy párt által egyaránt meghódíthatónak vélt Pennsylvania, Virginia és New Hampshire államban a potenciális szavazók a vihar miatt immár napok óta elsősorban saját biztonságukkal vannak elfoglalva, és szakemberek szerint nem alakítható ki reális kép, ha őket figyelmen kívül hagyják.

Washingtonban, amelyet elkerült a vihar csapásiránya, kedden is állt a tömegközlekedés, a szövetségi hivatalok és az iskolák zárva tartottak. A vihar sújtotta régióban még nem indult újra a légiközlekedés. A Sandy miatt 15 ezer repülőjáratot töröltek.

New Yorkban összedőlt egy több emeletes ház egy része, elsüllyedt egy hajó, lezárták a metrót és a hidakat.

sandy1

Sandy helyi idő szerint hétfő este New Jerseynél érte el a az amerikai szárazföldet - jelentette az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC).

A több száz kilométer szélességben vonuló Sandy Atlantic Citytől 10 kilométerre délnyugatra ért partot, a széllökések sebessége 129 kilométert ért el óránként.

A Nemzeti Hurrikánközpont helyi idő szerint hétfő este a Sandy hurrikánt poszt-trópusi ciklonná minősítette át. Ez azt jelenti, hogy a vihar még mindig hurrikánerejű (vagyis a széllökések ereje még mindig jóval felette van az NHC szerinti óránkénti 104 kilométeres alsó kategóriahatárnak), de elvesztette a trópusi ciklonok tulajdonságait - többek közt már nem az óceán feletti meleg levegőből táplálkozik, úgynevezett téli ciklonná vált - és a szakemberek technikailag egyfajta hibridként kezelik.sandy3

Hétfő estére a vihar előszele miatt, amely a szárazföldre több tucat kilométernyire behatolva megrongálta az elektromos hálózatot, több mint 3 millió ember maradt áram nélkül. Az evakuálásra felszólított lakosok száma meghaladta az egymilliót. Több part menti település részben vagy egészben víz alá került.

A Sandy miatt az érintett területeken, amelyek lakossága elérheti az 50-60 milliót, leállították a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedést. New Yorkból Washingtonba eljutni gyakorlatilag lehetetlen. A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt, az elnökjelöltek lemondták hétfői és keddi szerepléseiket.

Manhattan alsó része vízben áll és sötétbe borult. A hidak és az alagutak lezárása miatt a városrész gyakorlatilag elszigetelődött. New Yorkban a szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott. NY-crane-3

A vihar - amelybe a trópusi és a sarkvidéki léghullámok mellet már egy Kanadából levonuló rendszer és belekeveredett - Nyugat-Virginiától Kentucky államig méteres hóesést okozhat az Appalache-hegységben.

A Sandy, mielőtt elérte volna az amerikai szárazföldet, 69 életet követelt, több embernek nyoma veszett.

A Sandy-ről hosszú ideig nem lehetett tudni, hogy a kontinens északi részén lévő hideg levegővel egyesülve szuperviharrá alakul-e át vagy sem. Ez most már nem tűnik valószínűnek: mivel a hideg levegő megrekedt az Appalache-hegységtől északnyugatra. A kontinens fölé érő Sandy energiautánpótlása így fokozatosan megszűnik, a szél és a csapadék lassan mérséklődni kezd.

Ez azonban elsősorban az északabbra lévő területek számára jó hír, ahová a vihar csak később jut el: New Jersey, Maryland és New York még nem lélegezhet fel.sandy

A vihar továbbra is igen veszélyes, a rendkívüli széllökések és a csapadékos idő még két napig is eltarthatnak. "Bárminek is nevezik, nem hagyja el egyhamar a keleti partot" - mondta egy szakértő.

Mi a hurrikán? A hurrikán olyan ciklonálisan, vagyis az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, a délin vele egyező irányban forgó, több száz kilométer átmérőjű felhőörvény, amely a trópusokon, azaz a Ráktérítő és a Baktérítő közötti területen, egészen pontosan a 10. és a 20. szélességi kör között keletkezik. E zónára utalva szokás trópusi ciklonnak is nevezni. Létrejöttükben a főszerepet a meleg, nedves trópusi levegő és a meleg, legalább 26-27 Celsius-fokos víz játssza. Ha ezek az alapvető feltételek nincsenek meg, akkor kialakulásuk nem valószínű. A meleg óceán felett páradús, forró levegő emelkedik a magasba, és spirális forgásba kezd - az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, a délin megegyező irányban. A kialakult légköri képződmény csak trópusi viharnak nevezhető addig, míg a benne mozgó szelek sebessége el nem éri a hozzávetőleg 120 kilométer per órát. Ettől kezdve a szakemberek hivatalosan regisztrálják, elnevezik és mozgását folyamatosan nyomon követik. A trópusi ciklon szelei elérhetik akár a 240-350 kilométer per órás sebességet, ami már óriási pusztításhoz vezethet. A már kifejlődött trópusi ciklonnak jellemző pályája van, szerkezete is sajátságos. A ciklon középpontjában található a legkisebb légnyomás, ezt a részt nevezik a ciklon szemének, amelynek mérete mindössze 15-40 kilométer.

 

Kimaradt?