Semjén Zsolt: egységesen a nemzetrészek mögött áll a magyarság

A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása. A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választások után megalakult parlament össznemzeti országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.

A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.

A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.

Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.

Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.

A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.

Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.

A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.

Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.

Kapcsolódók

Kimaradt?