Kiléphetnek a britek az EU-ból Juncker miatt?

David Cameron brit kormányfő nem tudja garantálni országa EU-tagságát, ha Juncker lesz az Európai Bizottság elnöke – erről ír a Der Spiegel hetilap vasárnapi számában.

Német sajtóértesülés szerint a brit kormányfő arra figyelmeztetett: nem tudná garantálni, hogy Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió tagja maradjon, amennyiben az európai vezetők Jean-Claude Junckert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét választják az Európai Bizottság elnökévé.

A Der Spiegel vasárnapi számában megjelenő, előzetesen ismertetett cikke szerint David Cameron a kedden Brüsszelben tartott EU-csúcs egyik szünetében jegyezte meg, hogy amennyiben Luxemburg korábbi miniszterelnökét választják meg az Európai Bizottság vezetőjének, nem tudná tovább az EU-ban tartani a szigetországot.

A brit kormányfő ezt azzal magyarázta, hogy Juncker kinevezése olyan mértékben gyengítené a konzervatív kormány támogatottságát, hogy az EU-tagság támogatásáról szóló referendumot kellene kiírnia Nagy-Britanniában. Ez pedig valószínűleg London kilépéséhez vezetne az európai közösségből, hiszen a britek nagy valószínűséggel nemet mondanának a tagságra.

A német hetilap a csúcstalálkozó résztvevőitől származó értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy Cameron túlságosan föderalistának tartja az Európai Néppárt csúcsjelöltjét, és úgy véli, Juncker derékba törné azon reményeit, hogy új alapokra helyezze Nagy-Britannia EU-hoz fűződő viszonyát. A brit miniszterelnöki hivatal nem kommentálta a német hetilapban megjelenő írást.

"Európát nem szabad zsarolni." Jean-Claude Juncker a Bild am Sonntagnak adott interjúban meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Tanácsban a kereszténydemokrata és a szocialista állam- és kormányfők "széles többsége" támogatja őt. Ez a többség a döntés meghozatalakor nem hajolhat meg egy kisebbség nyomása előtt - tette hozzá. "Európát nem szabad zsarolni" - jelentette ki Juncker, aki közvetve reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező három-négy hétben további kormányfők támogatását is megszerzi. 

Cameron korábban azt ígérte, hogy újratárgyalja Nagy-Britannia EU-tagságának feltételeit, és amennyiben a konzervatívok nyerik a 2015-ben esedékes parlamenti választásokat, a brit állampolgároknak még 2017 vége előtt lehetőségük lesz arra, hogy szavazzanak országuk uniós tagságáról.

Merkel kiállt Junkcker mellett

Az új bizottsági elnök megválasztásában kulcsszerepet betöltő Angela Merkel német kancellár pénteken nyilvánosan kiállt amellett, hogy Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke. "Az Európai Néppárt végzett az első helyen az európai parlamenti (EP-) választásokon, éppen ezért minden megbeszélést abban a szellemben folytatok, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke" - fogalmazott a kancellár, aki ezt megelőzően még nem foglalt állást egyértelműen a néppárti csúcsjelölt mellett.

A Bild am Sonntag értesülése szerint közben Francois Hollande francia államfő csatlakozott a Junckert ellenző uniós vezetők táborához, állítólag arra törekedve, hogy az új bizottsági elnök francia politikus legyen. Hollande ugyanis abból indul ki, hogy a jobboldali radikális Nemzeti Front franciaországi választási sikere miatt kormányának égető szüksége lenne egyfajta "pozitív jelzésre". A lap úgy tudja, hogy Hollande jelöltje korábbi pénzügyminisztere, Pierre Moscovici lenne.

Kapcsolódók

Kimaradt?