Egyre kevésbé kifizetődő kalóznak lenni

Már a harmadik egymást követő évben csökkent tavaly a kalóztámadások száma, ami elsősorban a Szomália partjainál megerősített nemzetközi haditengerészeti jelenlétnek köszönhető – jelentette szerdán a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal. A londoni székhelyű iroda a kalózkodást figyelő malajziai központjának adatait felhasználva közölte, hogy 2013-ban hatéves mélypontra esett a regisztrált támadások száma. A tengeri rablók tavaly 264 rajtaütést hajtottak végre, míg 2012-ben 297-et, 2011-ben pedig 439-et. A csúcs a 2010-ben elkövetett 445 kalóztámadás volt.

A kalózok tavaly összesen tizenkét hajót raboltak el, több mint háromszáz embert ejtettek túszul és az elfogott legénység egyik tagját megölték.

Szomália partjainál és az Ádeni-öbölben tavaly összesen 15 esetet jelentettek a 2012-es 75-höz és a 2011-es 237-hez képest. Két alkalommal a kalózok birtokba is vették a hajót, a haditengerészet beavatkozásának köszönhetően azonban mindkét esetben 24 órán belül megoldódott a helyzet.

A kedvező tendencia a hivatal szerint a megerősített tengeri járőrözésnek, a régión áthaladó hajókon bevezetett fokozott biztonsági intézkedéseknek, valamint a szomáliai központi kormány stabilizálódásának tulajdonítható. 2010-ben Szomália partjainál 49 hajó és azok legénysége, körülbelül ezer ember került tengeri rablók fogságába. A hivatal szerint egyre nagyobb gondot okoz a kalóztevékenység Nyugat-Afrika partjainál, ahol 2013-ban 51 kalóztámadás történt, ami a globális támadások 19 százaléka.

A rajtaütések jelentős részét nigériai kalózok követték el, akik a Gabon, Elefántcsontpart és Togo környéki vizekre is kiterjesztették működési területüket.

Afrika mellett Indonézia partjainál gyakoriak még a kalóztámadások: tavaly összesen 106 incidenst regisztráltak, a térségben elsősorban a lopások jelentenek gondot. A támadások növekvő számára válaszul az indonéz hatóságok fokozták a járőrözést és növelték a kikötők biztonságát. Kisebb volumenű akciókat India és Banglades partjainál is végrehajtottak: a dél-ázsiai kalózok az előző évben összesen 12 támadást követtek el. 

Kimaradt?