A jóról és az örömről cikkezne Orbán Viktorék havilapja

Nyilvánosságra hozta a Cink annak a száz embernek a nevét, akit Kerényi Imre és Bencsik Gábor kértek fel a Magyar Krónika című folyóirat szerzőjének. A listán nemcsak újságírók szerepelnek, és van, akiről már most tudni lehet: nem vállalja a munkát.

A havi rendszerességgel megjelenő fideszes folyóirat első szerkesztőségi ülését Orbán Viktor tartja, és cikkeket is ír majd. Nemcsak újságírók, de zenészek, tudósok, tévések, filmesek és producerek is szerepelnek azon a száz főből álló listán, amelyen a Magyar Krónika lehetséges szerzői sorakoznak fel – írja a Cink.

A Cink arra is kitér, hogy a lap akkora lesz, mint az alkotmány díszkiadása, vastag papíron, reprezentatív külsővel. A havi tízezer példány egy részét ingyen osztják szét állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint hazai polgármesterek között. Egy hosszabb-rövidebb cikkért a számlaképes szerzők 50-200 ezer forint plusz áfát fognak kapni.

A listán többek között olyan nevek kerülnek elő, mint Csoóri Sándor író, Kovács Ákos előadóművész, Hankiss Elemér szociológus, Jankovics Marcell filmrendező, Kálomista Gábor producer, Keresztes Ildikó előadóművész, Lévai Anikó jogász, Szinetár Miklós rendező, vagy Stumpf András újságíró.

A listán való megjelenés nem jelenti azt, hogy a felkértek el is vállalják a munkát. Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és Stumpf András például már jelezte, hogy nem kíván írni a Magyar Krónikába, és ezzel nincs is egyedül. Stumpf úgy fogalmazott: "Az elkövetkező fél évre már így is a teljesíthetőség határán billegő mennyiséget vállaltam határidős munkákból".

Kimaradt?