Obama hajlandó változtatni a botrányos adatgyűjtési programon

Barack Obama amerikai elnök azt mondta törvényhozóknak, hogy hajlandó változtatni a vitatott adatgyűjtési programokon a közvélemény bizalmának visszaszerzése érdekében - mondták az ügy miatt a Fehér Házba összehívott tanácskozás résztvevői.

Az amerikai népnek tudnia kell, hogy mi folyik és mi folyt a múltban, és biztosítékokat akar arra nézve, hogy nem hatolnak be a magánéletébe. Az elnök nyitott ez ügyben, és azt a feladatot kaptuk, hogy találjunk megoldást a programok nagyobb átláthatóságára - mondta Saxby Chambliss szenátor.

Az NSA volt informatikusa, a jelenleg Moszkvában tartózkodó Eric Snowden által kirobbantott, titkos adatmegfigyelési, lehallgatási botrány nem csak külföldön vert hatalmas hullámokat, de az amerikai kongresszusban is heves vitát váltott ki.

Obama olyan demokrata-, illetve republikánuspárti képviselőket hívott meg, akik bírálják az adatgyűjtési programokat, és olyanokat is, akik a munkájukból kifolyólag, az illetékes bizottságokban kapott tájékoztatásból ismerik és támogatják az alkalmazásukat.

A Fehér Ház azt hangsúlyozta, hogy az elnök meg akarja hallgatni az adatgyűjtés leghevesebb ellenfeleit és védelmezőit is. A találkozón a jelenlegi gyakorlat megváltoztatásáról volt szó, nem annyira a megszüntetéséről - mondta Chambliss szenátor.

Kapcsolódók

Kimaradt?