Nehéz döntést hozott a béke érdekében Izrael vezetője

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 104 bebörtönzött palesztin szabadon engedését határozta el, bizonyítandó tárgyalási hajlandóságát a kedden kezdődő washingtoni izraeli-palesztin béketárgyalások előtt.

A kormányfő ezt egy levélben hozta nyilvánosságra szombat este saját Facebook-oldalán. „Vannak olyan időszakok, amikor egy miniszterelnöknek olyan döntést kell hoznia, amely szembemegy a közvéleménnyel, ha a lépés fontos az állam számára. Nagyon nehéz döntés volt” – írta. „A foglyok elengedése egyúttal próbája annak, hogy olyan palesztin féllel állunk-e szemben, amely valóban akarja a velünk fennálló konfliktus végét, hasonlóan hozzánk” – tette hozzá. A kormány a vasárnapi kormányülésen szavaz a tervről.

A béketárgyalások három év utáni felújítását Szilvan Salom energiaügyi miniszter jelentette be csütörtökön. Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője erre reagálva hangsúlyozta, hogy a palesztin küldöttség készen áll. Washingtonban valószínűleg Cipi Livni izraeli igazságügyi miniszter és főtárgyaló, Jichák Molho, a kormányfő küldöttje, illetve Száeb Erekát palesztin főtárgyaló ül majd asztalhoz.

A washingtoni megbeszéléseken szó lesz arról a népszavazási törvényjavaslatról is, amely szerint a kormány a jövőben köteles kikérni az izraeliek véleményét egy esetleges békeegyezménnyel kapcsolatban. Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy a palesztinok előzetes feltételek nélkül üljenek tárgyalóasztalhoz, míg a másik fél kulcsfontosságúnak tartja a leendő palesztin állam határainak mielőbbi meghúzását.

Kimaradt?