Eltorlaszolták Kairóban az egyik Nílus-hídat Murszi-hívei

Kairó utcáin a hatalomból eltávolított Mohamed Murszi elnök több tízezer támogatója gyűlt össze hétfő este. A rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen. A demonstrálók eltorlaszolták a Nílus egyik hídját és kövekkel dobálták a rendőröket - jelentette az al-Ahram című újság. Az utóbbi egy hét alatt ez volt az első olyan erőszakos incidens, amelyben Murszi-hívek is érintettek voltak.

Múlt hétfőn a volt elnök 53 pártolóját megölték egy kairói összetűzésben, a köztársasági gárda székhelyénél, és letartóztatták a Muzulmán Testvériség több vezetőjét.

Az ismeretlen helyen őrzött, de hivatalosan le nem tartóztatott Murszi hívei ezúttal a Rábia al-Adavíja mecsetnél vonultak fel, míg az ellentábor a központi Tahrír téren és az elnöki palotánál tüntetett.

A Kairóban tartózkodó William Burns amerikai külügyminiszter-helyettes hétfőn párbeszédre biztatta a feleket, és kérte, hogy tartózkodjanak az erőszaktól. Burns az első magas rangú nyugati kormányzati képviselő, aki Egyiptomba látogatott azóta, hogy július 3-án a hadsereg eltávolította Murszit az elnöki székből.

Az amerikai illetékes hangoztatta, hogy Washington nem kíván semmilyen modellt rákényszeríteni Egyiptomra, viszont fontosnak tartja a demokratikus elvek érvényesülését.

Az Egyesült Államok már korábban értésre adta, hogy álláspontja szerint Murszit szabadon kell engedni. Nem tudni, hogy Burns mostani tárgyalásain ez a téma milyen formában került szóba.

Kapcsolódók

Kimaradt?