Milliós tömeg követel „Jobb Brazíliát” (FOTÓGALÉRIÁVAL)

Becslések szerint egymillió ember vagy még több vonult az utcákra tüntetni szociális követelésekkel Brazília száz városában, helyi idő szerint csütörtökön.  A jelentések szerint a tiltakozók Sao Paulóban és Rióban is határozottan visszautasították, hogy pártok vagy szakszervezetek csatlakozzanak a mozgalomhoz.

A tiltakozások eredetileg a tömegközlekedési díjak emelése miatt kezdődtek, de csakúgy mint néhány hete Törökországban, a célok egyre bővültek, és mára egy "Jobb Brazíliát!” a jelszó, melybe beletartozik az oktatás és az egészségügy fejlesztése. Az elmúlt évtized gazdasági fellendülése most megtorpant, és ez azonnal hatással volt a szociális helyzetre és a bűnözésre is. A tüntetők szemében szálkának számítanak a jövő évi foci-vébé horribilis költségei is, főleg, hogy számos kevésbé gazdag gondolja úgy, hogy esélye sincs a meccsekre bejutni.

A csütörtöki megmozdulások békések voltak, de kisebb szélsőséges csoportok több helyen összetűzést provokáltak a rendőrséggel, amely keményen reagált. Sao Paulo állam egy kisebb városában elgázoltak három felvonulót, egyikük belehalt a sérüléseibe. Ez az első haláleset, amely a tizedik napja folyó tüntetésekkel hozható kapcsolatba.

Összecsapások voltak Rio de Janeiróban és a fővárosban, Brazíliavárosban is. Rióban mintegy 300 ezer ember gyűlt össze a Vargas elnökről elnevezett sugárúton, ahol a polgármesteri hivatal is van. A felvonulók ehhez tartottak, amikor egy kis, a trikóját az arcára borító, vagy csuklyát viselő csoport kővel kezdte dobálni a rendőröket, és bengáli tüzet hajított a városházára, ahová megpróbált bejutni. A rendőrök könnygázzal választoltak, mire a tömeg pánikba esett, és megpróbált visszavonulni az ellenkező irányban vagy a keresztutcákban.

Az O Globo televízió mutatta egyik riporterét, akit gumilövedék sebesített meg, az SBT televízió pedig egyik felgyújtott gépkocsijáról közölt képeket. Összesen mintegy negyvenen sérültek meg a városban.

Brazíliavárosban szintén egy kisebb csoport provokált ki összecsapásokat. A  parlamenttel szemben lévő téren mintegy 25 ezren gyűltek össze békésen, de kiváltak közülük néhányan, és dobálózni és gyújtogatni kezdtek. A rendőrök könnygázzal, gumilövedékekkel és riasztó gránátokkal elkergették őket.

Később a külügyminisztérium szomszédos székházánál próbálkoztak a szélsőségesek, de csak az épület gépkocsifelhajtóját tudták elfoglalni. A tüntetők nagy többsége mindkét helyszínen hátrább húzódott, hogy elkerülje az összecsapásokat. A támadókat a többiek kiabálva próbálták visszatérésre bírni, és követelték, hogy maradjanak békében.

Dilma Rousseff köztársasági elnök asszony a belpolitikai helyzet miatt elhalasztotta június 26-tól esedékes japáni látogatását, és meg nem erősített sajtóértesülések szerint péntekre válságtanácskozást hívott össze.

Kimaradt?