Jogvédelmet rendelt el a bíróság a SZFE-s diákoknak, nem lehet felfüggeszteni a félévet

Visszafordíthatatlan károkat jelentene az őszi félév felfüggesztése a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak, ezért jogvédelmet rendelt el számukra a budapesti Fővárosi Törvényszék, közölte kedden Facebook-oldalán a SZFE Hallgatói Önkormányzata.

A SZFE diákjai szeptember 1-től tiltakoznak, a dolgozók pedig október 1-től léptek sztrájkba a szerintük illegitim módon kinevezett kuratórium és az egyetemi autonómia sérülése miatt. Közben az oktatási tevékenység folytatódott, a kuratórium azonban annak ellenőrizhetetlenségére hivatkozva először november 6-án próbálta meg felfüggeszteni a tanévet. A bíróság döntése értelmében a törvényi halasztó hatály alapján a fenntartói döntés végrehajthatatlanná vált.

November 25-én kormányrendelet döntött arról, hogy az egyetemek fenntartói megállapíthatják, hogy teljesülnek-e az adott félévben a tanulmányi kötelezettségek feltételei, az erről szóló döntés elleni bírósághoz fordulásnak pedig, a felsőoktatási törvényben foglaltaktól eltérően, nincs halasztó hatálya és azonnal végrehajtható. Erre a kormányrendeletre hivatkozva november 27-én a kuratórium másodszorra is elrendelte az oktatási tevékenység felfüggesztését.

December 14-én az egyetem vezetése elállt korábbi tervétől, és azt közölte, hogy a teljes félév nem lesz érvénytelen, csak az utolsó két oktatási hét, és november 27. és január 31. között nem lesz oktatás az egyetemen. A módosítás értelmében február 1-től 19-ig pótolható lesz az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni. A hallgatók és oktatók közössége elutasítja a tanév rendjének módosítását.

December 18-án a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a félév elvesztése visszafordíthatatlan károkat jelentene a diákok számára, az ebből eredő jogsérelmek pernyertesség esetén sem lennének hatékonyan reparálhatók; az alaptörvényben foglalt oktatáshoz való jogaikat pedig teljes mértékben csorbítja a fenntartói rendelkezés. Ennek értelmében a bíróság azonnali jogvédelmet rendelt el, amely biztosítja a félév eredményes befejezését, addig is, míg a kuratórium elleni per folytatódik. Így az oktatás megtiltásáról és a szorgalmi időszak utolsó két hetében megtartott tanórák, valamint a jelenleg is zajló vizsgaidőszak során tett vizsgák figyelmen kívül hagyásáról szóló fenntartói döntés nem végrehajtható.

A SZFE 22 oktatója lépett vissza az osztályindítástól

A SZFE 22 oktatója lépett vissza attól, hogy a következő tanévben osztályt indítson az intézményben. Közleményük szerint december 20-ig, a felvi.hu megnyitásáig kellett volna tárgyalásokat kezdenie az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) az egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról, a rektori pályázat kiírásáról. Ez volt az SZFE érintett tanárainak a feltétele, hogy új osztályokat indítsanak a következő tanévben.

Mint írják, december 20-ig, a határidő lejártáig előrelépés nem történt ebben az ügyben. Az SZFE érintett oktatói nem kaptak választ sem az osztályindításokkal kapcsolatos állásfoglalásukra, sem a Palkovics László miniszternek küldött levelükre.

A visszalépő oktatók között van mások mellett Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia, Mátyássy Áron, Lemhényi Réka és Enyedi Ildikó.

A visszalépők a „jelenlegi vezetéssel nem látjuk szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit”. Úgy vélik, az egyetemi autonómia hiányában nem tudják megfelelően képviselni a hallgatók jogait és érdekeit. „Egyáltalán nem látjuk biztosítottnak a tanulás és az oktatás szabadságát” – írják.

A közlemény szerint az SZFE Színházművészeti Intézete, Film- és Médiaintézete, valamint Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének tanári kara novemberben határozta meg a 2021/22-es tanévben induló képzéseket és akkor kérte fel az érintett oktatókat az induló képzések egy részének szakmai vezetésére.

A 22 oktató közleményére reagálva a SZFE új, az egyetemi polgárok által illegitimnek tartott vezetése úgy reagált, hogy a 2021/2022-es tanévre még nem kérték fel az osztályvezető tanárokat, így mindazon „önjelöltek”, akik azt nyilatkozzák, hogy „visszaadják”, „nem vállalják” az osztályvezetői feladatokat, azokat a vezetés soha nem kérte fel ilyenre.

Kapcsolódók

Kimaradt?