Amerikai elnökválasztás: Putyin még kivár a gratulációkkal
A Kreml szerint Vlagyimir Putyin államfő részéről akkor lesz korrekt gratulálni az Egyesült Államok megválasztott elnökének, ha már kihirdették a hivatalos végeredményt - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a különbség a jelenlegi helyzet és az 2016-os között, amikor Putyin azonnal gratulált Donald Trumpnak, Peszkov rámutatott, hogy a hivatalban lévő amerikai elnök jogi eljárásokat jelentett be a választás ügyében, ezért a Kreml szerint a korrekt eljárás a hivatalos bejelentés megvárása. Emlékeztetett rá, hogy négy évvel ezelőtt nem érkezett óvás (a vesztes demokrata párti jelölt, Hillary Clinton volt külügyminiszter részéről).
A szóvivő nem bocsátkozott részeletekbe azzal kapcsolatban, hogy a Kreml mit tekint majd hivatalos bejelentésnek. Felidézte, hogy Putyin többször is kifejezésre juttatta már: tisztelettel viszonyul az amerikai nép választásához, s kész együttműködni az Egyesült Államok megválasztott elnökével, bárki legyen is az.
"Mi mindenesetre azt reméljük, hogy az Egyesült Államok következő elnökével sikerül majd párbeszédre lépnünk, s közösen megállapodnunk arról, hogy milyen utakon rendezhetjük kétoldalú kapcsolatainkat" - mondta Peszkov. "Annál is inkább, mert kétoldalú kapcsolataink jelentős része - ez alatt a stabilitási és a biztonsági összefüggéseket értem - nemcsak a mi két népünket érinti, hanem gyakorlatilag a világ összes többi népét is" - tette hozzá a Kreml szóvivője.
(Nyitókép: Vlagyimir Putyin – Fotó: Agepres/EPA)