CEU: az Európai Bíróság ítélete fontos erkölcsi és jogi győzelem

Fontos erkölcsi és jogi győzelmet jelent a Közép-európai Egyetem (CEU) és az akadémiai szabadság számára az Európai Bíróság friss ítélete, amely jogsértőnek minősítette a magyar felsőoktatási törvény 2017-es módosítását - jelentette ki az intézmény elnök-rektora kedd délutáni, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Michael Ignatieff hangsúlyozta, hogy olyan irányadó ítélet született, amely Európa-szerte megerősíti a szabad intézmények jogi védelmét. Úgy fogalmazott: "A mai döntéssel a lex CEU érvényét vesztette. Az ítélet visszaállítja a szabadságunkat." Hozzátette, a verdikt teljesen egyértelmű, a legfőbb európai igazságszolgáltatási szerv hozta meg, az egyetem szabadon döntheti el, hogy milyen képzéseket tervez Magyarországon, és élni is fog ezzel a szabadsággal.

Elmondta, ennek ellenére továbbra is fenntartják az új bécsi kampuszt, a budapesti tervekkel kapcsolatban pedig még nem döntöttek, de elképzelhető, hogy indítani fognak néhány amerikai akkreditációjú programot. Arra a kérdésre, hogy kérnek-e anyagi kártérítést a magyar kormánytól, az elnök-rektor közölte, noha a költözés mintegy 200 millió euróba került, erről túl korai lenne még beszélni.

Fodor Éva, az intézmény professzora, korábbi rektorhelyettese kijelentette: örömmel nyugtázták a döntést, azonban az nem csak a CEU-ról szól, miután a kutatás és az oktatás szabadságát a kormány több más esetben is akadályozta az elmúlt években. Példaként többi között a Magyar Tudományos Akadémia "állami kontroll alá vonását", illetve egyes egyetemek átszervezését említette.

Arról is beszámolt, hogy új kutatóintézetet hoznak létre Budapesten CEU Demokrácia Intézet néven, amelynek feladata a demokráciával kapcsolatos kérdések kutatása és megvitatása lesz minél szélesebb körben, minél több szempontból. Emellett meg kívánják erősíteni kapcsolataikat a magyar kollégákkal és más egyetemekkel.

Eközben Soros György, a CEU alapítója az AFP és a Reuters hírügynökség szerint közleményt adott ki, miszerint "az ítélet túl későn érkezett". "Nem tudunk visszatérni Magyarországra, mert az ott hatályos törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek" - írta.

Kapcsolódók

Kimaradt?