Mintegy 69 civilt mészároltak le terroristák Nigériában

A Boko Haram terrorista szervezet tagjai meggyilkoltak legalább 69 embert a Nigéria északi részén fekvő Borno államban kedden – közölték különböző források.

A támadók Ak-47-es gépkarabélyokkal felfegyverkezve érkeztek járműveken és motorkerékpárokon Faduma Koloram településre kedd délben. Egy helybeli elmondta, a fegyveresek azért ütöttek rajta a településen, mert azt gyanították a lakosokról, hogy a Boko Haram embereinek mozgásáról tájékoztatták a biztonsági erőket. A lakosokat meggyilkolták, a falut lerombolták, 1200 marhát és tevét elhajtottak.

A történteket megerősítette egy helybeli, valamint a Boko Haram nigériai dzsihadista szervezet ellen harcoló Egyesített Civil Erők (CJTF) nevű nigériai önvédelmi milícia egy tagja, továbbá egy kormánykatona.

Kachallah Bumu a CJTF tagja azt mondta, hogy korábban a falusiak, akiknek volt fegyverük el tudták riasztani a terroristákat, de ez alkalommal meglepték őket.

A Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy „iszlám kalifátus” megteremtése. Az általuk elkövetett merényletekben az utóbbi tíz évben emberek tízezrei vesztették életüket.

Az ENSZ adatai szerint megalakulása óta a szervezet csaknem 27 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

(Címlapfotó: onlinenigeria.com)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?