A palesztinok ellentervet írtak a Trump közel-keleti rendezésről szóló tervére

Mohammed Staje palesztin miniszterelnök kedden bejelentette, hogy kormánya ellentervet nyújtott be a Donald Trump amerikai elnök fémjelezte béketervvel szemben a közel-keleti rendezésre életre hívott kvartetthez - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap kedden.

A Palesztin Hatóság kormányfője Rámalláhban tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy néhány napon belül nyilvánosságra hozzák a négy és fél oldalas ellenterv részleteit, amit a közel-keleti kvartetthez, vagyis az Európai Unióhoz, az ENSZ-hez, Oroszországhoz és az Egyesült Államokhoz juttattak el.

A tervben egy szuverén, független és demilitarizált palesztin állam létrehozása szerepel, amelynek határait a szükséges esetben módosíthatják, de területének nagysága és minősége megegyezne az 1967 előtti határokon belüli palesztin területekkel, vagyis Ciszjordániával és a Gázai övezettel.

A palesztin javaslattal szemben Washington saját béketervének megvitatását kéri a kvartettől, amelynek legutóbbi ülését május 22-én tartották. Közben a 13-as kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint a palesztin miniszterelnök azt is kijelentette, hogy ha Izrael végrehajtja a július 1-re meghirdetett ciszjordániai annektálást, akkor a Palesztin Hatóság kihirdeti az 1967-es határokon belül palesztin államot Kelet-Jeruzsálem fővárossal.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a tévé szerint a Trump-tervben engedélyezett maximális, 30 százalékos annektálást szeretné, miközben Beni Ganz védelmi miniszter, aki a koalíciós megállapodás alapján másfél év múlva átvenné a kormány irányítását, sokkal kisebb mértékben szeretné kimondani az izraeli fennhatóság kiterjesztését, csakis a ciszjordániai zsidó településekre valamint a Jordán-völgyére, és nem annektálna további területeket.

A 13-as csatorna értesülései szerint Washington nemzeti konszenzust szeretne ebben a kérdésben, csak akkor támogatják az annektálást, ha Ganz, és a külügyminisztérium élén álló Gabi Askenázi is mellé áll. Hétfőn ezért David Friedmann Izraelben akkreditált amerikai nagykövet közvetítésével tárgyalások zajlottak Netanjahu és Ganz között, azonban nem született megállapodás. Ganz és Askenázi csak akkor egyeznek bele az izraeli szuverenitás kiterjesztésébe mintegy 130 telepre, valamint a Jordán-völgyére, ha emiatt nem szakad meg a kapcsolat az arab államokkal, elsősorban Jordániával.

Jordánia miniszterelnöke viszont figyelmeztetett, hogy ha Izrael végrehajtja a tervet, akkor felülvizsgálják a Jeruzsálemmel 1994-ben aláírt békeegyezményt. Palesztin források szerint fel is mondhatják a megállapodást, és a 13-as tévé szombati híradása szerint első lépésként visszahívják nagykövetüket, valamint támogatni fogják a palesztinokat a nemzetközi fórumokon.

Nem csak a koalíció két kormányfője, illetve kormányfőjelöltje, hanem a ciszjordániai telepesek sem egységesek a kérdésben. A keményvonalas telepesek elutasítják a Trump-tervet, mert az nem vonatkozik 16, elszigetelten fekvő településre, és mert kilátásba helyezi egy Palesztin állam kikiáltását a jövőben, amit ők mindenáron szeretnének megakadályozni.

A Európai Unió országainak nagy része nem támogatja az annektálást. Szerdára Izraelbe várják Heiko Maas német külügyminisztert, aki a helyi média szerint azért utazik Jeruzsálembe, hogy óva intse Netanjahut, és figyelmeztesse, hogy az annektálás ártani fog Izrael kapcsolatainak Európával és benne Németországgal, a Berlinnel ápolt eddigi különleges viszony ellenére.

Kapcsolódók

Kimaradt?