banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Hárommilliónál több külföldi EU-állampolgár kapott tartós brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3,3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több mint 3 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot. Több mint 540 ezer romániai állampolgár kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt, a magyarok közül pedig eddig 90 ezernél többen nyújtották be a kérvényt.

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk. A londoni belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül február 29-ig 3 343 700-an tették meg, és a múlt hónap utolsó napjáig 2 998 300-an meg is kapták a tartós letelepedési engedélyt.

A tárca közölte, hogy saját belső – a statisztikában egyelőre nem szereplő – nyilvántartása szerint azóta meghaladta a 3 milliót azoknak a száma, akik megkapták a letelepedett jogi státust. A február 29-i állapotot mutató hivatalos lista élén – ugyanúgy, ahogy az összes eddigi statisztikában - a lengyelek állnak 639 200 beadott folyamodvánnyal. Őket a románok követik 543 200 benyújtott kérvénnyel. A magyarok közül 94 ezren kértek tartós letelepedési engedélyt a múlt hónap végéig.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint a hatóságok a február végéig  feldolgozott kérelmek nagyon nagy többségét kedvezően bírálták el, a több mint 3 millió folyamodvány közül mindössze 300-at utasítottak el, a legtöbbször nem megfelelően bizonyított jogosultság vagy rosszul kitöltött kérvény miatt. Az elbírált folyamodványok 58 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.

A brit EU-tagság január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változnak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok. Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig érkeznek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek. Azok, akik december 31-én már Nagy-Britanniában tartózkodnak, 2021. június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket. A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?