Megpályázza a német CDU elnöki tisztségét a Bundestag külügyi bizottságának vezetője

Megpályázza a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségét Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának vezetője, a politikus ezt kedden jelentette be Berlinben.

Tájékoztatóján kiemelte, hogy a CDU-nak a politikai közép pártjának kell maradnia, világosan elhatárolódva a jobb-, és a balszéltől. A CDU-nak párbeszédet kell indítania az ország két része, a volt NDK területe és a nyugati tartományok között. A CDU-nak továbbá küzdenie kell a közepes jövedelmű rétegek közterheinek csökkentéséért, meg kell mutatnia a választóknak, hogy valamennyi párt közül a leginkább alkalmas a jövő nagy kihívásai, köztük a klímaváltozás megválaszolására, és az eddiginél jóval hangsúlyosabban kell állást foglalnia Európa-politikai és külpolitikai ügyekben - mondta.

A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) együtt kormányzó CDU politikusa arról is szólt, hogy ki kell tartani a jelenlegi koalíciós felállás mellett a ciklus végéig, 2021 őszéig, és a kormánynak a jelenlegi kancellár, Angela Merkel vezetésével kell végigdolgoznia a ciklust.

Norbert Röttgen az első politikus, aki nyilvánosan bejelentkezett a legnagyobb német kormánypárt elnöki tisztségére. Lépése váratlan, egyetlen lap vagy politikai elemző sem jelezte előre.

Annegret Kramp-Karrenbauer jelenlegi pártelnök február 10-én jelentette be, távozik a tisztségből, amint kiválasztják a CDU következő vezetőjét. A pártközpont adatai szerint két további pályázó is van. Nevüket nem közlik, amíg maguk a jelentkezők nem tájékoztatják a nyilvánosságot szándékukról.

A pártelnöki tisztségre leginkább esélyesnek tartott három politikus - Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök, Friedrich Merz volt Bundestag-beli frakcióvezető, Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter - számos alkalommal szerepelt nyilvános rendezvényen az utóbbi napokban, de nem közölték egyértelműen, hogy maguknak szánják-e a CDU elnöki tisztségét.

Norbert Röttgen 54 éves, 1994 óta tagja a Bundestagnak, és 2009-től 2012-ig környezetvédelmi miniszter volt Angela Merkel akkori kormányában. Azért kellett távoznia, mert a CDU általa vezetett észak-rajna-vesztfáliai szervezete a alulmaradt az SPD-vel szemben a tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson.

Norbert Röttgen a 2012-es bukás után választotta a külpolitikát szakterületének. A Bundestag külügyi bizottságát 2014 óta vezeti, az ország legtekintélyesebb és leginkább rátermett külpolitikai szakpolitikusai között tartják számon. Keddi tájékoztatóján erről a pályamódosításról elmondta, nem érzi úgy, hogy hátrányára lehet a pártelnökségért folytatott versenyben, mert a történtek azt mutatják, hogy képes vert helyzetből felkelni.

Annegret Kramp-Karrenbauer a következő napokban valamennyi tényleges és lehetséges utódjelöltjével tárgyal, és az elnökség február 24-i ülésén ismerteti elképzeléseit a tisztújítást megelőző lépések mikéntjéről és ütemezéséről.

Norbert Röttgen berlini tájékoztatóján bírálta a távozó pártelnököt a tisztújítási folyamat körüli bizonytalanságok miatt. Kifejtette, hogy szerinte az elnöki tisztség betöltésére az alapszabály szerint hivatott kongresszus összehívása előtt meg kell szavaztatni a tagságot, és az egész folyamatot még jóval a nyári törvényhozási szünet előtt le kell zárni.

Annegret Kramp-Karrenbauer távozása azt is jelenti, hogy nem kíván a CDU és a CSU közös kancellárjelöltjeként indulni a következő Bundestag-választáson. Ezzel kapcsolatban Norbert Röttgen azt mondta, hogy elsőként a pártelnöki tisztség betöltéséről kell dönteni, és majd csak az év vége felé lenne érdemes kancellárjelöltet állítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?