Kevesebb mint másfél évvel azután, hogy megválasztották a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének, az Angela Merkel utódjaként számon tartott Annegret Kramp-Karrenbauer áldozatául esett a türingiai politikai válságnak. Az utódlás körüli bonyodalmak válságba taszíthatják az egész CDU-t.

Sokkolta a németországi közéletet a bejelentés, miszerint Annegret Kramp-Karrenbauer lemond a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéről. A védelmi miniszteri tisztséget is betöltő 58 éves politikus hétfőn közölte döntését a párt végrehajtó bizottságával, majd a sajtóval.

Eszerint megtartja kormányzati pozícióját – legalábbis egyelőre –, és a pártelnöki tisztséget hajlandó ellátni az utódja kiválasztásáig, feltehetőleg őszig. A bejelentés sokkolta a németországi közéletet. A sajtó által AKK-nak is becézett politikust ugyanis Angela Merkel potenciális utódának tekintették a kancellári poszton.

Kártyavár

AKK-t a jelenlegi mandátuma végén, 2022-ben visszavonulni készülő Angela Merkel szemelte ki utódjának, és „építette fel” fokozatosan. Előbb a CDU főtitkári tisztségébe emelte a Saar-vidék (németül Saarland) korábbi tartományi miniszterelnökét, majd 2018-ban beállt mögé a pártelnökségért folyó harcban, miután maga lemondott a CDU éléről.

Az azóta eltelt 14 hónapban kiderült, hogy AKK nem tudott felnőni a feladathoz, nem képes helyettesíteni Merkelt. Pártelnöki autoritása hiányát a múlt heti Türingia-affér minden korábbinál jobban kiemelte. A CDU regionális szervezete a pártelnök kifejezett utasítása ellenére fogott össze az Alternatíva Németországért (AfD) újfasiszta párttal, és iktatta be szavazataival a tartomány új miniszterelnökét a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakcióvezetője, Thomas Kemmerich személyében.

Megválasztása után egy nappal Kemmerich bejelentette távozását, ez azonban nem változtat a tényen, hogy a második világháború után először választottak meg egy német tartományi kormányfőt a szélsőjobb támogatásával. Egyúttal azt is felszínre hozta, hogy AKK nem rendelkezik megfelelő autoritással a CDU-ban, hogy fenn tudja tartani a pártfegyelmet, még egy annyira érzékeny kérdésben sem, mint a szélsőjobbal való együttműködés.

A Türingia-affér tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. A régi gárdából többen korábban is megkérdőjelezték AKK alkalmasságát a kancellári posztra, és Kramp-Karrenbauer maga is utalt rá sajtónyilatkozatában, hogy már egy ideje gondolkodik a visszalépésen. Kérdés ezek után, hogy AKK személyes és politikai adottságai miatt bizonyult alkalmatlannak az utódszerepre, vagy eleve lehetetlen feladatra vállalkozott. Nyilatkozatában arra utalt, hogy az utóbbi a helyzet kulcsa, amikor azt mondta, hogy a kancellári és a pártelnöki tisztségnek egy kézben kell lennie, mert ha nem, az „gyengíti a CDU-t”.

Kezdődik minden elölről

Az AKK-kudarccal elölről kezdődik az utódválasztás. Angela Merkel olyan politikus kezében akarná hagyni a pártot és Németországot, aki hozzá hasonló középutas nézeteket vall. Ezért támogatta annak idején Kramp-Karrenbauert két riválisával, Jens Spahn egészségügyi miniszterrel és Friedrich Merz korábbi frakcióvezetővel szemben.

Mindketten Merkeltől jobbra helyezkednek el, főként olyan kérdésekben, mint a bevándorlás vagy a szociális ügyek, amelyek terén szerintük túlságosan balra ment el a kancellár. Az őket támogató körök most úgy érezhetik, itt az alkalom a párt újrapozícionálására. Ezt Merkel a jelek szerint minden erejével igyekszik megakadályozni. Az elmúlt hónapokban – Kramp-Karrenbauer bizonytalankodását látva – elkezdett „felépíteni” egy újabb utódot: Armin Lasche észak-rajna vesztfáliai tartományi miniszterelnököt.

Kérdés azonban, hogy mi történik Merkel újabb protezsáltjával a CDU élén. Félő ugyanis, hogy a kancellári poszttal járó autoritás hiányában ugyanúgy gyengének bizonyul, mint Kramp-Karrenbauer. Ezt csak egy módon lehet kivédeni: ha Angela Merkel idő előtt lemond a kancellárságról. Persze a kancellár felülvizsgálhatja a visszavonulásra vonatkozó döntését, és 2022 után újabb mandátumot vállalhat, ez azonban – főleg egészségi állapota miatt – kevéssé valószínű.