A lengyel kormányfő tiltakozik a Netflix holokauszt témájú sorozat miatt

Levélben tiltakozott a lengyel kormányfő a Netflixnél egy holokauszt témájú sorozat miatt, amely szerinte pontatlanul mutatja be országa történelmét.

A Netflix a Treblinka Rettegett Ivánja című dokumentumfilm-sorozata Ivan Demjanjuk ukrán háborús bűnösről szól, aki a németek által megszállt Lengyelország területén létrehozott Treblinka haláltábor őre volt. A sorozat első részében egy ponton feltűnik Lengyelország mai térképe, amelyen a film szerzői feltüntették néhány második világháborús náci haláltábor – köztük Auschwitz és Treblinka – helyszínét.

Mateusz Morawiecki Reed Hastingsnak, az amerikai cég vezetőjének címzett, Facebook-oldalán is közzétett levelében azt írta: nem felel meg a valóságnak, hogy a németek által megszállt Lengyelország területén, illetve az országnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részein létrehozott náci német lágereket egy mai térképen ábrázolják. A térkép megtéveszti a nézőket, mivel azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért. „Hazám akkor független államként nem is létezett, a táborokban lengyelek millióit is meggyilkolták” – írta a kormányfő, aki szerint a térkép „nem más, mint a történelem újraírása”. A kormányfő a térkép kijavítását kérte, illetve azt, hogy a nézőket tájékoztassák a pontatlanságokról.

A filmsorozatot a lengyel külügyi tárca is kifogásolta Twitter-bejegyzésében.

Kapcsolódók

Kimaradt?