A brit kormány is elfogadta a döntést: most már biztos, hogy nem lesz Brexit október végén

A brit kormány hivatalosan értesítette hétfő este az Európai Tanács elnökét arról, hogy elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról hozott döntést.

Ezzel biztossá és hivatalossá vált, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból október 31-én, vagyis csütörtökön, a Brexit eddigi határnapján. Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnöke hétfőn jelentette be, hogy az EU-ban maradó 27 tagország jóváhagyta a Brexit halasztását kezdeményező brit indítványt.

A halasztás 2020. január 31-ig terjedhet. Ugyanakkor rugalmas határidőről van szó, vagyis ha London valamelyik köztes hónapban ratifikálja a kilépés feltételrendszerét rögzítő új megállapodást, annak a hónapnak a végén is megszűnhet a brit EU-tagság.

Boris Johnson brit miniszterelnök Tusknak írt, hétfő este nyilvánosságra került levelében hangsúlyozza: a brit kormányra „akarata ellenére ráerőltetett törvény” alapján nincs más lehetősége, mint az, hogy formálisan beleegyezzen a halasztásról szóló uniós döntésbe.

Nem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett kormányzati kezdeményezést, mivel a hétfő esti szavazáson nem gyűlt össze az indítvány támogatásához szükséges, törvényben előírt kétharmados többség. Boris Johnson most kezdeményezte harmadszor az előrehozott választások kiírását azóta, hogy a parlament a kormány ellenkezésével dacolva szeptemberben elfogadott egy ellenzéki kezdeményezésű törvényjavaslatot, amely október 19-ig adott határidőt a Brexit-megállapodás parlamenti jóváhagyására. 
 

Kapcsolódók

Kimaradt?