A spanyol király feloszlatta a parlamentet és kiírta az új választásokat november 10-re

VI. Fülöp spanyol király aláírta a parlament feloszlatásáról, valamint a november 10-i választások megrendezéséről szóló rendeletet kedden.

A spanyol állami közlönyben (BOE) már közzétett határozat szerint a hivatalos választási kampány november elsején kezdődik és nyolc napig tart majd. A választásokat követően az új parlament december 3-án tartja meg alakuló ülését.

Ezzel véget ért a spanyol demokrácia XIII. parlamenti ciklusa, amely a második legrövidebb volt az ország történetében, összesen 126 napig tartott. Ezalatt a felsőház (szenátus) mindössze egy, az alsóház (kongresszus) két rendes ülést tartott, utóbbit egyszer rendkívüli ülésre is összehívták, valamint eredménytelen miniszterelnök-választást is tartottak.

A spanyol parlament ebben a ciklusban egyetlen jogszabályt sem fogadott el.

Novemberben a választók ismét 350 alsó- és 208 felsőházi képviselői hely sorsáról döntenek.

A megismételt választás kampányidőszaka egy héttel rövidebb lesz a szokásosnál, ahogy a pártok is kevesebb kampánytámogatást kapnak mint egyébként. Erről 2016-ban döntöttek, amikor szintén meg kellett ismételni a választásokat, mert az akkori győztes konzervatív Néppártnak (PP) nem volt többsége a törvényhozásban, így nem tudott kormányt alakítani. Hasonló belpolitikai helyzet állt elő most is; a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) áprilisban megnyerte a választásokat, de nem akkora fölénnyel, hogy önállóan kormányozzon. Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörüléssel folytatott koalíciós tárgyalásai pedig sikertelenek voltak.

Spanyolországban négy éven belül ez lesz a negyedik általános parlamenti választás, de a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nem kizárható, hogy ez sem hozza meg a kialakult patthelyzet feloldását.

Kapcsolódók

Kimaradt?