Hoppon maradt Salvini: megállapodtak Conte miniszterelnökségében

Kormánykoalíciót alakít az olasz baloldal, a miniszterelnök Giuseppe Conte ügyvezető kormányfő lesz – jelentette be Luigi Di Maio, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Demokrata Párttal (PD) kötött szerdai megállapodást Rómában.

Di Maio erről azután beszélt, hogy Sergio Mattarella államfő kormányalakítási konzultáción fogadta. Az M5S vezetője kijelentette, hogy mozgalmuk végre akarja hajtani azt a programot, amelyre a választóktól megbízatást kapott. A kormányválságról azt mondta: „nincsenek jobboldali vagy baloldali megoldások, csak megoldások”.

Az államelnökség szóvivőjének esti sajtótájékoztatója szerint az államfő csütörtök reggelre bekérette Giuseppe Contét a hivatalába. Giovanni Grasso részleteket nem közölt, de mindenki biztosra veszi, hogy az államfő kormányalakítási megbízatást fog adni neki.

A PD-t vezető Nicola Zingaretti korábban kijelentette, hogy a két pártnak eltökélt szándéka egy közös platform kialakítása az ország java érdekében. Az M5S korábbi szövetségese, Matteo Salvini, az ellenzékbe átülő Liga vezetője kijelentette, több tízmillió olasz választó „elképedve” szemléli azt a „szégyenteljes színházat”, amellyel az M5S és a PD a bársonyszékeket készül felosztani egymás között.

Matteo Salvini megjegyezte, hogy szerinte Giuseppe Contét Biarritzban, a G7-csúcstalálkozón választották meg ismét olasz miniszterelnöknek. „Párizs, Berlin és Brüsszel hozta meg a döntést, ahogyan a Monti-kormánnyal is történt” – mondta Matteo Salvini a Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormányt 2011-ben leváltó Mario Montira utalva.

Kapcsolódók

Kimaradt?